104. Vargha Dóra - Philadelphia

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Philadelphiából válaszol Vargha Dóra.
Vágólapra másolva!

Hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
PhD hallgató vagyok a Rutgers egyetemen, történelmet tanulok és kutatok. Philadelphiába pár hónapja költöztem, az egyik professzor éppen kutatói szabadságon van Berlinben, az ő házát béreljük öten. Mostanában azonban gyakorlatilag két másik városban is lakom: New Brunswickban, ahová egyetemre járok és New Yorkban, ahol a testvérem és családja lakik.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz?
Philadelphia az amerikai történelem egyik kulcsfontosságú helyszíne, régen ez volt a főváros és itt írták alá a függetlenségi nyilatkozatot és az alkotmányt. Nemrég tárták fel egy ásatás során az első elnöki irodát, amely alatt a rabszolgáknak fenntartott alagútrendszert találtak. A jelek szerint az Egyesült Államok első elnöke, amíg egy szabad ország alapjain ügyködött, a pennsylvaniai törvényeket megsértve kilenc rabszolgát tartott titokban. Bár a város hangulatilag jó darabig nem túl sok mindent tudott felmutatni egy repedt harangon (Liberty Bell), valamint azon kívül, hogy Sylvester Stallone Rockyként rohangált a múzeum lépcsőjén, Philadelphia az elmúlt években valahogy menő hely lett, pezsgő kulturális és éjszakai élettel. Híres a képtára, az olasz piac a város déli részén, és a Philly Cheese Steak-ért is sokan odáig vannak, ami amúgy nem több, mint egy zsíros szendvics. Mount Airy, a környék, ahol én lakom, pedig arról híres, hogy itt valóban működik a diverzitás, bőrszínre és nemi beállítottságra való tekintet nélkül keverednek az emberek - és jól megvannak.

New Brunswick egyetemi város, kb. félúton Philadelphia és New York között, öt campusszal és több százezer hallgatóval. Ezen kívül más nem is nagyon van benne, kivéve egy jelentős magyar közösséget, akiknek saját bankjuk, művelődési központjuk és templomaik vannak, és nyaranta egyszer lángost sütnek.

New York pedig, hát az pedig New York.

Miben jobb a hely, ahol most élsz, mint az, ahol Magyarországon laktál?
Sokkal zöldebbek a városok, sok használható parkkal és óriási fákkal. Karnyújtásnyira van az óceánpart, a világ legjobb kiállításai, dj-i, koncertjei és előadásai. Az emberek körülöttem általában sokszínűek, nyitottak és kedvesek. Amióta nem dohányzom, a füstmentes éttermek és kocsmák is jobban tetszenek.

Miben rosszabb?
Teljes mértékben motorizált a társadalom. A nagyvárosok belvárosain kívül gyakorlatilag nem létezik tömegközlekedés, egy doboz tejért is kocsiba kell ülni. A jó fejek persze itt is biciklivel járnak, vagy rengeteget gyalogolnak.

A csapvíz pedig kimondhatatlanul borzasztó. Kizárólag szűrten lehet meginni, de például New Brunswickban még úgy is pocsolyaszagú.

Mi hiányzik Magyarországról?
A tejtermékek. Az amerikaiaknak ezen a téren valahogy nem sikerült megérteniük a lényeget. A joghurtok iszonyúan édesek, a tej vízízű és nincs kefir. Néha azonban sikerül lengyel tejfölt, görög joghurtot és orosz Túró Rudit szerezni.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A megbízható posta, az, hogy a DVD-kölcsönzés házhoz jön, a vasárnap is éjfélig nyitva tartó könyvtárak, a nemzetközi konyha.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Attól függ, kinek. Az egyetemi szférában sokkal jobb, mind a tanároknak, mind a hallgatóknak. A lepukkant városnegyedekben ugyanolyan rossz, mint otthon.

Mennyibe kerül egy kávé?
Az amerikai hosszú kávé kb. 300 forint, az eszpresszó kb. 600-700 forint.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás bérlete a belvárosban?
Kb. 180 000 és 360 000 forint között.

Te jobb körülmények között élsz, mint itthon tudnál?
PhD hallgatóként? Mindenképpen.

Amit ott csinálsz, azt csinálhatnád itthon is?
Nem, pont ezért jöttem ide. Magyarországon nem nagyon foglalkozik senki azzal, amit én akarok kutatni, itt pedig tolonganak a szakma nagy öregei. Emellett tandíjmentesség, ötéves ösztöndíj (amiből meg is lehet élni), kutatási támogatás, konferenciák, eszméletlen könyvtárak.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Most éppen mindenki aggódik kicsit az időjárás miatt, 30 fok október közepén nem normális.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
A doktori vizsgák és a kutatási tervek. Philadelphiában vissza-visszatérő téma a közbiztonság, ebben az évben már 315 gyilkosság történt a városban.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Lemondott Atlantic City polgármestere; a helyi oktatásügyi hivatalban pénzügyi botrány bontakozik ki; felesküdött az első, homoszexualitását nyíltan vállaló férfi bíró Philadelphiában.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Filmklub, jóga, koncertek, kocsmatúrák, biciklizés.

Visszajössz?
Kutatni biztosan. A többit pedig majd meglátjuk öt év múlva.


<