Vágólapra másolva!
Június végén, a mogyoródi Aquarénában olyan előadók fognak zenélni, akiket klubslágereik révén az egész földkerekségen jól ismernek. Aki hallani szeretné a Chemical Brothers, a Groove Armada vagy Adam Freeland élő produkcióját, nem sokat késlekedhet a jegyvásárlással.  
Vágólapra másolva!

Ezen a nyáron egész Európában nem lesz nagyobb elektronikus zenei fesztivál a Gluglu névre keresztelt június 18-19-i rendezvénynél. Erősebb program várja az érdeklődőket, mintha a Sziget hasonló profilú formációit, lemezlovasait sűrítették volna össze két napba.

A bevezetőben említetteken kívül fellép majd a Lexicon Avenue, a Plump DJs, a Hybrid, a Dub Pistols, Darren Emerson, Freq Nasty, Dave van N, Banco de Gaia, dj Hyper - és természetesen a magyar élvonal, dj Palotaitól Nagán és Pölin át a Monkz trióig. Aligha túlzunk, ha azt állítjuk, szinte minden elektronikus stílus kedvelői meg fogják találni a számításukat. Mivel a főszervező Futurama mögött többek között a Rudas fürdős partyjairól, vetítéseiről jól ismert Cinetrip csapat áll, biztosra vehetjük, hogy az azért felelősök egyedülálló látványvilágot alakítanak ki. Ígéretük szerint totális audio-vizuális show-ban lesz részünk...

A legnagyobb sztárnak számító brit duóról, a Chemical Brothersről érdemes tudni, hogy a kontinensen hosszú idő óta nem vállalt élő fellépést. Ez az egyik oka annak, hogy várhatóan a szomszédos országokból és Nyugat-Európából akár több ezer látogatót vonz majd a fesztivál.

A helyszín sem ígérkezik mindennapinak. A Budapest melletti, könnyen megközelíthető Mogyoródon tavaly nyáron épült Aquarénában tizenöt hektáros területen nyolc nagymedence - közel négyezer négyzetméter víztükör - található, huszonöt csúszdával, amelyek napközben a fesztivál alatt is működnek. A park egyéb adottságai ugyancsak meggyőzőnek tűnnek: saját, elérhető árú kemping, éttermek, bárok, és nem utolsósorban egy hatalmas, őrzött parkoló. Ez utóbbit a vendégek ingyenesen használhatják. A szervezők szerint a rossz időre is felkészültek, eső esetén sem marad el semmilyen program.


Forrás: [origo]
És itt party lesz...