Inspiráció est a Trafóban

Vágólapra másolva!
A hétvégén a magyar kortárs táncélet pályakezdő szereplői kapnak lehetőséget a bemutatkozásra a Trafóban. A Műhely Alapítvány által szervezett Inspiráció - Kísérletezők Estje négy amatőr társulatot mutat be a nyilvánosságnak, emellett pedig két másik darabot is meghívtak a szervezők, melyeket más rendezvényekről, fórumokról már ismerhet a közönség.
Vágólapra másolva!

Az Inspirációról

Az 1994-ben indult program célja, hogy fellépési lehetőséget biztosítson amatőr alkotóknak, valamint olyan előadókat fedezzen fel, akik a jövőben fontos szerepet játszhatnak a hazai előadó-művészetekben. A jelentkezők közül szakmai zsűri választja ki a bemutatásra kerülő darabokat, de természetesen tanácsokkal, ötletekkel azon társulatokat is támogatják, akik nem kerültek kiválasztásra, így azok új tapasztalatokat szerezhetnek, ezáltal tökéletesíthetik addigi alkotómunkájukat.

A májusi estekről

A két nap alatt bemutatásra kerülő négy darab mindenféle szempontból különbözik egymástól: témában, színrevitelben, mozgásnyelvben, de még az előadók képzettségében is. Láthatunk majd kísérleteket színpadon előidézett zajok használatára, az akrobatika és különböző mozgástechnikák vegyítésére, valamint fiatal tehetségek kezdeti lépéseire.

Az esteken további két darabot is megtekinthet a közönség, melyek a Műhely Alapítvány korábbi produkcióiban már szerepeltek. A szervezők fontosnak tartják, hogy az aktuális munkák közül kiemeljenek olyan darabokat, melyek témájukban, kivitelezésük minőségében előrébb mutatnak a többi előadásnál.

Az előadásokat két időpontban, május 7-én és 8-án mutatják be a Trafóban (IX., Liliom u. 41.), 20.30-as kezdettel. A belépőjegy mindkét alkalommal 700 Ft.