Metálzene és extrémsport

Vágólapra másolva!
Idén június 11. és 13. között a Sport Szigettel veszi kezdetét a nyári fesztiválszezon, aminek kapcsán egyből két tévhitet kell eloszlatnunk. Az első: a Sport Sziget többé már nem az augusztusi "nagy" Sziget felvezetője, időközben önálló rendezvénnyé nőtte ki magát, saját sztárokkal, egyéni hangulattal. Második: attól, hogy mások a napon égetik a kalóriákat, mi még nyugodtan heverészhetünk az árnyékban hideg sört kortyolgatva. Sőt, az az érzésünk, hogy a szervezők kifejezetten erre bátorítanak bennünket.
Vágólapra másolva!

Ötven programhelyszín, nyolcvan sportág - hirdetik már jó ideje a szervezők. Ez egy jóérzésű metropolita számára minimum ijesztő szám. Hegyi akadálypálya, Free Ride Triál pálya, száguldás quaddal, repesztés Enduro motorral, terepjárós vezetés hídon, hegyen-völgyön, strandkorfbal, pénzdíjas snowboard slide-verseny, bmx flatland-vetélkedők, hetes rögbi torna, rodeo rafting, ez csak néhány sportág a Sport Sziget kínálatából, hogy a koffercipelést vagy a kamionhúzást ne is említsük.

Az extremitások mellett a hagyományos sportok terén is hasonlóan nagy a választék: foci, kosárlabda, szertorna, de talán azt sem küldik haza, aki a Roland Garosson felbuzdulva teniszezni szeretne egy kicsit.

Egyszóval az összes sportolási lehetőséget végignézve - és az itt felsoroltak tényleg csak a töredékét teszik ki a Sport Sziget teljes kínálatának, a motor- vagy szellemi sportokat, illetve a különböző utcai válfajokat meg sem említettük - kétféle reakció várható. Vagy bebetonozzuk magunkat a Népstadionkertbe, és három nap alatt megpróbálunk mindenbe belekóstolni egy picit, vagy egyből beismerjük vereségünket, és a bejárattól - merthogy pénztár nincs - egyenesen a legközelebbi pihenőzónába vonszoljuk magunkat, az esti koncertekig intenzív pihenéssel töltve a napot.

Erre újfent több lehetőség kínálkozik: óriási, harminc négyzetméteres kivetítőről lehet majd nézni a portugáliai Európa-bajnokság első mérkőzéseit, de lesz homokos strandhelyszín is, oda mi személy szerint hűsítő tengerparti koktélokat képzelünk, félóránként kocsmasportolással (csocsó, darts, asztalihoki) színesítve a képet.

Az idei Sport Sziget legnagyobb szenzációja kétségkívül az amerikai Harlem Wizards folyamatos jelenléte lesz. Az 1962-ben alakult kosárlabdacsapatot nehezen lehet komolyan venni, rendes labdajáték helyett inkább az akrobatikus mutatványokra, trükkös elemekre hajtanak, sőt az sem ritka, hogy a játékvezető nadrágját húzgálják le, mert az olyan vicces. A Harlem Wizards játékosai nagy haknisok, pályafutásuk alatt mintegy ötezerszer játszottak az Egyesült Államokban és külföldön, éppúgy fellépnek helyi középiskolákban, főiskolákon, rekreációs központokban, mint hatalmas sportarénákban, avagy karitatív rendezvényeken.

A Sport Szigetre kilenc játékosuk látogat el, és a labdazsonglőrködés mellett várhatóan a Sport1 és a PVSK lánycsapatából delegált médiaválogatottat is tönkreverik. Vasárnap a magyar csapatok színe-java ellen állnak pályára, itt már nem annyira egyértelmű a meccs végeredménye, nem szabad elfelejteni azonban, hogy a Wizards már több játékost is felfedezett az NBA számára, míg hazánk ez idáig csak egy szem Dávid Kornéllal büszkélkedhet.

Zenei téren a Sport Sziget szervezői láthatóan ütős rockzenét képzeltek az egész napi mozgásban megizzadt közönség mellé: a Tankcsapda mellett több külföldi együttes is színpadra lép. A kanadai Weakerthans introvertált és pörgős rockzenét hoz a juharfák országából, az amerikai Hatebreed a hardcore gyökereit keresi, a Slipknot meg egyszerűen olyan nu metalt játszik, amelyet nem itat át a kereskedelmiség műanyagszerű utóíze.

Persze azért akkor is ugrálhatunk egy nagyot, ha nem rajongunk az üvöltő metálzene és az extrémsportok kettőséért: jön a Boban Markovic Orkestar, a Ghymes, az Anima, a Belga, a Hiperkarma, sőt elvétve még néhány lemezlovas is előfordul majd, élen a rezidens DJ Pozsival és Bootsie-val.

A Sport Sziget ingyenes, tehát tömeg lesz, de a Népstadionkert hatalmas alapterülete talán garancia arra, hogy mindenki számára akad majd egy szeglet, ahol kedvére kisportolhatja vagy kipihenheti magát.