Puszták népe

Vágólapra másolva!
Lovas nemzet a magyar - igyekszünk erre időről időre emlékezni. Most hétvégén még a legelszántabb városlakóknak is meglesz a lehetőségük, hogy visszagondoljanak a kalandozások korára vagy Széchenyi hagyományteremtő kezdeményezéseire - ez a Kincsem Park átalakítása és a Kerepesi úti ügető bezárása közötti lovas interregnumban amúgy is kötelessége egy vérbeli pestinek. A Hajógyári-szigetre szervezett VI. Lovas juniális azonban a kötelező "rettegett tőlünk egész Európa" rigmus kántálása helyett korszerűbb, mondjuk úgy EU-kompatíbilisebb programokat kínál: egész egyszerűen kötetlenül lehet álmélkodni azon, hogy négylábú barátaink még mindig milyen sokoldalúan szolgálják és szórakoztatják az emberfiát.
Vágólapra másolva!

A Lovas juniális június 26-án, szombaton délelőtt kezdődik ott, ahol a part szakad, konkrétabban az óbudai Hajógyári-sziget északi részén. A program egy kézműves kiállítás megnyitásával indul, ezután pedig közel történelmi sorrendben a lovasbemutatók következnek.

Elsőként a Szittya lovas íjász csoport idézi fel, hogy miként ülték meg az apró termetű tarpán fajtát ős-őseink a kies sztyeppék vidékén. Ezután ugrunk pár száz évet, és máris a csikósok pattintgatják a karikásat, ülnek, állnak, fekszenek a hátasokon. Délután kettőtől Kelemen Zsolt honfoglalás kori bemutatóján elsősorban a harcművészeteken, ló és lovas rendkívüli összhangján lesz a fő hangsúly.

Újabb pár száz éves időutazás után Európa leghíresebb és leghírhedtebb lovagjai részvételével lovagi tornára kerül sor, ahogy azt kell, lándzsával, pajzzsal, vágtával, horpadt páncéllal.

A késő délutáni órákban a különböző lófajtákkal is meg lehet ismerkedni, az ismertebb lovas sportágak - díjugratás, díjlovaglás - bemutatkozása mellett különleges lovakat is felvezetnek a közönség előtt.

A csallóközi lovas íjászok bemutatója szintén nem mindennapi látványosságot ígér, annak sem kell azonban csalódnia, aki a szlovákiai magyar vitézek helyett az egykori - azóta betiltott - cigarettareklámok képsoraival tud jobban azonosulni. Egy western-show keretében El Branco City, a halott város lovasai húzzák majd mélyen a szemükbe a Stetson-kalapot, és lesznek egyszerre nagyon magányosak és magabiztosak. Jó esetben a Szigeten adott lesz a por, néhány telepített ördögszekérrel pedig akár az őrületig lehet fokozni a vadnyugati hangulatot.

A tehenészfiúk rodeója után Kassai Lajos következik. A világhírű lovas íjász külön a juniálisra összeállított egyedülálló programmal készül, vélhetőleg a hátrafelé nyilazás lesz a legegyszerűbb trükk, amit látunk tőle.

A szombati nap egy lovas kaszkadőr-show-val zárul, Európa egyik legjobb csoportos lovas dublőrcsapata mutatja meg, hogy mi az, amit otthon nem szabad kipróbálni a szobabiciklin.

Vasárnap a Balassi Bálint-díjon nem a végvári borissza költők, hanem a póni kettes fogatok mérkőznek meg egymással, utána újból jönnek a szittyák, meg John Wayne honosított fiai. Három óra környékén egy pünkösdölő ünnepség lesz, amely a magyar pusztai hagyományokat eleveníti fel. A programban több olyan csikós produkció is szerepel, amely állítólag még a Guinness rekordok könyvében is helyet kapott.

A délután hátralévő része nagyjából megegyezik a szombati programmal, tehát ismét lovagi tornáznak, trükklovagolnak, kurjongatnak a lovagok, kaszkadőrök és csikósok. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne érné meg ismételni, hiszen így nyár derekán legfeljebb a Várban láthatunk hátasokat, a fiáker előtt hőgutával küzdő lovakat azonban inkább sajnálni, mint csodálni szokás.