Félsziget fesztivál Erdélyben

Vágólapra másolva!
Öt nap, hetven koncert, ez az idei Félsziget fesztivál rövid mérlege. Július 28. és augusztus 1. között a román és magyar könnyűzenei élet krémje mellett egy nemzetközi fellépő, a Chumbawamba is koncertet ad Marosvásárhelyen.
Vágólapra másolva!

Erdély legnagyobb ifjúsági és kulturális eseménye nem véletlenül kapta a Félsziget fesztivál nevet: a szervezésben a helyiek mellett a Sziget Kulturális Szervezőiroda is részt vett, így a szokásos koncertek mellett a Szigeten már megszokott programpontok is feltűnnek majd: bemutatkoznak a civilszervezetek, lesznek irodalmi délutánok, filmvetítések, performanszok, néptáncbemutatók, sportrendezvények.

A fesztivál nagyszínpadán Romániából a Holograf, a Voltaj, a Directa 5, Emanuel, az Iris, a Cargo, a Luna Amara, a Vama Veche, a Role lép fel. Magyar oldalról már ismertebb nevekkel találkozhatunk: a Zanzibár, a Bikini, a Republic, a Beatrice, a Tankcsapda, a Hobo Blues Band, a Sziámi, az Európa Kiadó, az Anima Sound System és a Heaven Street Seven mellett Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint a Kispál és a Borz is koncertezik. Idén egy nemzetközi sztárral is bővül a program: bő egy héttel budapesti fellépése előtt, július 29-én este a Chumbawamba Marosvásárhelyen is színpadra lép.

Mindeközben a kisszínpadon a romániai fiatal pop-rock zenekarok mutatkozhatnak majd be: stílustól függetlenül minden olyan előadó benevezhet, amelynek meg nem jelent meg önálló nagylemeze. A lelkes amatőröknek buzdítás jelenthet, hogy olyan fellépők mellett zenélhetnek, mint Takáts Tamás, az Animal Cannibals, a Midnight Express, a Knock Out, a Moby Dick, a Parlament, a Venus vagy a Nyers.

A Sziget hagyományainak megfelelően az elektronikus zenei szcéna is erősen képviselteti magát a fesztiválon: Slam Jr., Stone, Lank, Budai, Newl, Sylvie, Igor Do'Urden, Jay Cortez, Coyote, Palotai és Cadik mellett a lengyel Wla Garcia is beáll majd a pult mögé.

A koncerteket délelőtt és kora délután sportprogramok egészítik ki: a hagyományos - foci, tenisz, streetball, strandröplabda, úszás, evezés - sportágakon kívül lesz iszapbirkózás, hordódobálás, szumó is.

Az ötnapos fesztiválra a bérlet elővételben 400 000 lej, a helyszínen pedig 500 000 lej, napijegyet csak a helyszínen lehet váltani 120 000 lejért. A magyarországi érdeklődők a Sziget Szervezőirodánál is vásárolhatnak bérletet, elővételben 2500 forintért.