Verjünk csipkét!

Vágólapra másolva!
Idén 18. alkalommal rendezik meg a Budavári Palota környezetében a Mesterségek Ünnepét. A négynapos fesztiválon nem csak messziről csodálhatjuk a fafaragót, a csipkeverőt és a hangszerkészítőt, hanem mi magunk is kipróbálhatjuk kézügyességünket és azt sem árt tudni, mivel is foglalkozik a kádár.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

1987. augusztus 20-án rendezte meg először a NESZ (Népművészeti Egyesület) a Mesterségek Ünnepét a Budai Várban. Az időpont megválasztása egy íratlan hagyományhoz kapcsolódik: Augusztusban, mikor befejeződik az aratás, a földművesek megpihennek, s a pappal megáldatják az ország kenyerét. Ehhez kapcsolódik a kézműves mesterek, táncosok és énekesek aratókoszorús felvonulása augusztus 20-án, s ez az esemény a kenyérszentelés ünnepségével zárul. Így nem véletlen, hogy a rendezvényen - mint ahogy a népi hagyományban is - együtt jelenik meg a kézművesség a zenével és a tánccal. Az augusztus 19-én kezdődő rendezvény hozza a szokásos formáját: Lesz kézműves bemutató, ahol a világ számos pontjairól érkező népművészek titkait leshetjük el, természetesen nem maradhat el a kirakodóvásár sem, ahol egy előzetes zsűrizés után kiválasztott népi- és iparművészeti tárgyakat vásárolhatjuk meg és persze nem kevés népzene várható majd a négy nap leforgása alatt. Gólyalábasokkal, komédiásokkal idézik majd meg a régi Budai Vár hangulatát, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetnek a kicsik szórakoztatására.

Első nap, augusztus 19-én délelőtt főként a gyerekeket várják: Gólyalábas mókák, gyerekkoncertek, bábszínházak gondoskodnak a kicsik jókedvéről. A Márkus Színház három előadással örvendezteti meg őket: bemutatják a Laci királyfit, a kisebbek körében mindig népszerű Helység kalapácsát és Az égig érő fát. A rendezvény megnyitója 18 órától veszi kezdetét.

Augusztus 20-án délután a "Mesterek Felvonulásával" köszöntik Szent István ünnepét, majd a Mátyás templom előtti ünnepélyes kenyérszentelésre kerül sor. Ezen a napon főleg a felnőtteknek lesz temérdek program: táncegyüttesek, zenekarok lépnek fel a világ különböző tájairól (pl. Kanada, Lengyelország, Kongó, Puerto Rico). De a gyerekek sem unatkozhatnak: a Mesélő kertben a Kereplő Színház Ludas Matyi című előadását tekinthetik meg, és egész napos programmal várja őket a Bergengócia Mesterképző. Ezen a napon kerül átadásra az Év Mestere- díj is. Természetesen nem maradhat el az impozáns tűzijáték sem, amit a Folkloriada - bál követ a nap zárásaként.

Forrás: [origo]

Az eseménysor ebben az évben nemzetközi programokkal is bővül, mert Magyarországon rendezik meg a harmadik népművészeti olimpiát, a Folkloriada Világfesztivált, amelyre Algériától Venezueláig érkeznek táncosok és zenészek. A világfesztiválnak augusztus 12-16. között Pécs ad otthont, majd számos további vidéki település - Gyula, Gyöngyös, Jászberény, Ráckeve, Sárvár és Százhalombatta - kapcsolódik be házigazdaként a népművészet olimpiájaként emlegetett fesztiválba. A záró programokat augusztus 21-én és 22-én Budapesten tartják. A Folkloriádán részt vevő együttesek felvonulása az Andrássy úttól indul, a záró ceremónia nagyszabású körtáncát a Hősök terén láthatják az érdeklődők. Ezen a két napon leginkább a népzene és a néptánc szerelmeseit várják, hiszen a repertoár rendkívül változatos: érkeznek táncegyüttesek Tajvanból, Nigériából, Oroszországból, Kolumbiából, zenekarok Chiléből, Ciprusról és a Fülöp Szigetekről. Az eltérő kultúrák találkozása rendkívüli élményt nyújt majd!

A Mesterségek Ünnepe programját több kísérőrendezvény is színesíti. Ezek közül kiemelkedik a Nemezkészítők Nemzetközi Találkozója, amelyre idén számos országból várnak résztvevőket és érdeklődőket. A Nemzeti Galériában a "Te, bárányok gyapjából való" című nemezkiállítás augusztus 29-ig még megtekinthető.

A szervezők reményei szerint a bemutató áttekintést nyújt a kortárs magyar játékkészítés anyag- és formagazdagságáról, és ráirányítja a figyelmet a szakma kiváló művelőire.