Holland hétvége a Millenárison

Vágólapra másolva!
Szinte még le sem zárult az újonnan nyitott Cervantes Intézet szervezésében megrendezett spanyol hét, máris egy újabb ország mutatkozik be: péntektől vasárnapig holland hétvégét tartanak a Millenárison.
Vágólapra másolva!

A rendezvény célja - ahogy a Millenáris honlapjáról értesülhettünk - , hogy kitüntetett figyelmet szenteljen a fiatal művészeknek, kiemelje a holland előadó-művészet sokszínűségét és mélységét, valamint hogy átlépjen határokon és stílusokon - bármit jelentsen is ez.

A programok pénteken este nyolc órától kezdődnek, elsőként Conny Janssen Danst Album Familiar című koreográfiáját láthatja a nagyérdemű. A rotterdami kortárs táncszínház előadásaiban rendszerint komoly szerepet kap a testbeszéd és az érzelmek kifejezése. A Budapestre elhozott koreográfia három férfi és négy női táncos egyéni történeteit adja vissza, miközben a zene szabadon csapong középkori muzsika és kortárs tangó között.
Belépő: 1200/1400 Ft

Pénteken tíz órától kezdődik az Aurelia Saxofoon Kwartet koncertje, mely egy rossz szóviccel élve a Battle of Saxes címet kapta. A műsor szerencsére jóval izgalmasabbnak tűnik: többek között Bach, Roukens, Ravel és Piazzolla művei csendülnek majd fel, szaxofonra hangszerelve.
Belépő: 800/1000 Ft

A szombat délelőtt természetesen a gyerekeké - jó érzésű kultúrember ilyenkor még alszik -, a játszóház után délután kettőtől a Ronald Snijders Band gyermekműsora veszi kezdetét.

Fél négytől ismétel az Aurelia Saxofoon Kwartet, Bach és Piazzolla marad a repertoárjukban, Sosztakoviccsal, Goldtseinnel kiegészülve.
Belépő: 350/400 Ft

Három táncos Conny Janssen társulatából


Délután öttől egészen este nyolcig holland dokumentum-, zenés és táncfilmeket lehet nézni, este nyolckor végül ismét színpadra lép - ezúttal már felnőtteknek szóló programmal - a Ronald Snijders Band. A suriname-i születésű Snijders hétéves korában fogott a kezébe először fuvolát, s mire elvégezte az egyetemet - időközben Delftbe, Hollandiába költözött - profi autodidakta zenésznek mondhatta magát. Annyira, hogy többek között Chick Corea is méltatta már fuvolajátékát. Az évek során több mint húsz lemezt jelentetett meg, együttesével bejárta a világot, és nem utolsósorban megalapította a kawinjazz stílusát.
Belépő: 800/1000 Ft

A koncert után tíz órától az ISH formáció adja elő a 4-ISH címre hallgató előadását. Az együttes műsorához hasonlót épp a múlt héten láthattunk a Millenárison: csakúgy, mint a Cie 2 in 1 & Akció Csoport, az ISH is az aszfaltkultúra elemiből hoz létre mozgásszínházat. Náluk elsősorban a görkorcsolya, a break és a street dance kerül előtérbe, de természetesen a DJ-technikák is hangsúlyosak maradnak, miközben nem meglepő módon a keleti harcművészetekből átvett akrobatikus mozgásvilág is szerepet kap.
Belépő: 1200/1400 Ft

ISH


A szombati napot Eboman fellépése zárja, a neves holland DJ és VJ új produkcióval érkezik a fesztiválra.
Belépő: 1000/1200 Ft

Vasárnap az előző napok programjaiból láthatunk összeállítást, azaz ismét lesz gyermekműsor délelőtt, filmvetítés, újból fellép Conny Janseen Danst tánccsoportja, illetve az ISH is repetázik még.

Holland hétvége - Millenáris (II., Fény u. 20-22.), szeptember 17-19., a programokra 1700/2000 forintos áron napijegy is váltható.