Szilveszter a Millenárison

Vágólapra másolva!
Egyszerre négy helyszínen búcsúztatják az óévet a Millenárison: ez nagyjából nyolc koncertet, és összesen több, mint húsz programot jelent a Fény utcában. Ha a városszerte meghirdetett partyk helyett inkább az alternatív stílusok hallatán dobban nagyot a szíved, szilveszterkor a Millenárison jó eséllyel az egészséges mértékben elborult hazai zenészek társaságában ürítheted poharad az elmúlt esztendőre.
Vágólapra másolva!

Részünkről egyáltalán nem értjük, hogy miért kapta a Millenáris szilveszteri programja a Retrójárat nevet, eltekintve az enyhülni nem akaró divathullám nyilvánvaló meglovagolásától persze. A fellépő zenekarok közül az 1981-ben alapított KFT a korelnök, rajtuk kívül azonban csupa fiatal, lendületes fellépőt láttunk a programban - ez a közel húsz éve koncertező Kispál és a Borzra ugyanúgy igaz, mint a nemrég újra összeállt Quimbyre. Egyszóval ne gondoljuk, hogy az idei év szellemében a szilvesztert is retrólázban égve kell eltöltenünk, az együttesek alapján inkább egy mini alternatív zenei fesztiválra számítsunk (plusz pezsgő és Himnusz, mínusz szabadtér és toitoi).

A koncertek minden helyszínen nyolc órakor kezdődnek, a Fogadó színpadán egyből Boban Markovic gondoskodik majd a fergeteges invokációról. A balkáni életérzés fővédnöke után a NewDzsörzé divatshow valószínű megkönnyebbülésünkre végre a hiányolt retró hangulatot is becsempészi a szilveszteri éjszakába: a hatvanas éveket idéző ruhák mellett azt is megcsodálhatjuk, hogy milyen egy színházi elemekkel tarkított divatbemutató. Aztán vissza gyorsan a szeretett Balkánhoz: fél tíztől a Besh o droM kortársítja mindazt, amit Markovic autentikus formában játszik. Még éjfél előtt sorra kerül a Quimby, a hamvaiból feltámadt és ereje teljének örvendő Kiss Tibivel az élen, majd a beígért Himnusz és pezsgő.

A Millenárison az újév első koncertjét a Kispál és a Borz játssza majd, őket pedig a héten a Feketeország-ot játszó Krétakör SzínészTánczenekar hajnalig tartó duhajkodása követi.

Nem kevesebb izgalmat ígér a D kiállítási csarnok, amely a szilveszter mellett egy másik jeles eseménynek, nevezetesen a Radiocafé születésnapi partijának is otthonául szolgál. Ennek megfelelően a kevés vállalható hazai popzenekar egyike, a Neo kezd nyolckor, hogy aztán a nemrégiben új könyvvel jelentkező Dolák-Saly Róbertnek adják át a helyet. Nehéz lenne elképzelni a rádió születésnapját az Emil.Rulez! fellépése nélkül (fél tíz felé), majd ismét vissza a retróvonalra a KFT vezetésével. Éjfél körül Hajós András bohóckodik majd egy sort - ismét - újévköszöntő címén, hogy aztán a Colorstar és a RadioCafé lemezlovas különítménye (Dj Cyborg Temlpar és Dj Rob) táncoltassa meg az egybegyűlteket.

Boban Markovic már tavaly szilveszterkor is a Millenárison fújta


Ki nevet a végén?

A koncertek alatt a Millenáris parkját fényfestők, Goabolo tűzzsonglőrök, óriásbábosok népesítik be, a régi idők évbúcsúztatóit idézve.

Retrójárat, Millenáris Park (II., Fény u. 20-22.), december 31., 20.00. Belépő: 4500/5000 Ft.