József Attila születésére

Hétfőn, április 11-én ünnepeltük József Attila születésének századik évfordulóját. Az emlékév kapcsán országszerte zajló megemlékezések mellett portálunk címlapján napi egy vers olvasható a költőtől.

József Attila nehéz korba született, pontosan 1905. április 11-én. Gyermekkora zilált. Ha életrajzának ezt a pár meglehetősen korai adatát vesszük, szinte egész felnőtt lénye megnyílik előttünk. Hogy mire gondolunk? Szárszóra, az analízisre, az Eszmélet-re, de hát sajnos hosszú lenne a sor. Íme, itthon a modern ember.

Furcsa, hogy leginkább szokatlanul éber tudata miatt szokta meg azt a magányosságot, amiért ma is a legérthetőbb és -érezhetőbb költőink egyike. Öreg kortárs, ha mindenképpen ragaszkodunk hozzá. Százéves lenne úgy, hogy már a húszas években kozmopolitaként élt. Szeged, Bécs, Párizs, Budapest. Nagyon szűkösen persze.

Vagy a roppantul magyar szerelmei. Önsanyargatása. Nem is kell túlságosan jellemezni József Attilát, hiszen gyorsan ráismerünk.

Kérdés azonban, hogy az előttünk felrémlő szigorú tekinteten túl, nagy versei és szinte fülünkbe mászóan egyszerű rigmusai mellett mennyire ismerjük hétköznapi költészetét. Hiszen őt nem a legalább egy kötetre való gyakran idézett klasszikusa teszi naggyá, hanem az a nyelv, amelyen líráját írta. Hasonló a magyarhoz, csak ebben a szavak rendszerint jóval kifinomultabb jelentéssel bírnak, csupasz főneveihez mintha mindig tucatnyi jelző tapadna.

Kezdeményezésünk egy pár perces énkeresés próbája, hogy kicsit elmerülhessünk az ő nehezen megszerzett bölcsességében. Hogy egy keveset magunkénak érezhessünk belőle. Ennél többet bizonyára az ő hajthatatlan lénye sem várna el tőlünk.