Az újragondolt helyőrség

"Még egy üveg pálinkát is kaptak egy lóarcú beduin vendéglőstől, aki egészen olyan volt, mint egy ló..." - megmagyarázhatatlan, hogy a jellegzetes P. Howard-humor környezetéből kiragadva miért hat mindig erőltetettnek, térdcsapkodósnak. A száz éve született Rejtő Jenő műveit számtalan formában feldolgozták már, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Csülök és Troppauer Hümér kalandjai azonban eddig kizárólag Korcsmáros Pál képregényeiben maradtak meg rögtönzöttnek, sodró lendületűnek és viccesnek, röviden letehetetlennek. Most ezek a fekete-fehér képregények jelentek meg színesben, felújítva, átdolgozva - olyan nagyvonalú formában, mintha hazánk mindig is képregény-nagyhatalom lett volna. Játsszon velünk, és nyerjen magának egy példányt!

Beszédes számok: az eredetileg a Füles évfolyamaiban leközölt, majd később egy-két részes, kis füzetekben utánnyomott Korcsmáros-képregények utoljára - a nyolcvanas évek legvégén, épp, hogy a rendszerváltozás előtt - 300 ezer példányban jelentek meg. Tizenöt évvel később a Képes Kiadó újra kiadta ezeket a képregényeket - immár felújított képkockákkal, színes albumba kötve - mindössze ötezer példányban.

Kétségtelen, hogy a világ azért ekkorát nem fordult azóta - az irodalomra nevelő képregények az ötvenes évekkel kezdődően ugyanúgy a támogatott kategóriába estek, mint például Váci Mihály költészete -, mint ahogy azt sem szabad elvitatni, hogy a Korcsmáros Pál, Zórád Ernő és Cs. Horváth Tibor nevével fémjelzett hatvanas-hetvenes éveket valóban a magyar képregény aranykorának tekinthetjük.

Ennek az aranykornak a félelmetesen gazdag, ám fájóan érintetlenül hagyott örökségéhez elsőként a Képes Kiadó nyúlt hozzá: alig két év alatt újból megjelentette Az elátkozott part-ot, a Három testőr Afrikában-t és legutóbb Az előretolt helyőrség-et. Az eredeti Korcsmáros-rajzok ma sem tűnnek régiesnek vagy divatjamúltnak: a szereplők ugyanúgy kilépnek, kiszólnak a kockából, mint bármelyik amerikai szuperhős, a történet képekben is több szálon fut, majd helyenként összeér, mint Rejtő regényeredetijeiben.

A figurák lerajzolva sem veszítik el kósza szedett-vedettségüket, vagány lendületességüket, egyszóval mindazt a le nem írt többletet, ami Rejtő történeteinek a leglényege.

Ugyanakkor a szálkás vonalakkal körülvonalazott fekete-fehér képek kétségkívül nem mai szemnek valók, az áttekinthetőséget pedig csak tovább rontja a rengeteg folyatott szöveg, amely leginkább egy öreg Olivetti írógép közlékenységét idézi.

Minden szempontból indokolt volt tehát felújítani ezeket a képregényeket - éppen a Korcsmáros teremtette maradandó értékek miatt - a végeredmény azonban olyannak hat, mintha új képregények születettek volna, holott Garisa H. Zsolt és Varga "Zerge" Zoltán - előbbi átdolgozta, utóbbi színezte Korcsmáros képkockáit - érezhetően arra törekedett, hogy az eredetihez igazodjon.