Tandoorin túl

Vágólapra másolva!
Maharajából kettő is van, mi a Csengery utcaiban jártunk. A tulaj közös, az elvek közösek, választottunk szebb és tágasabb. Indiai a javából, még rizssör is kapható, bizonyos Kobra - és jóízű. Zene szerencsére európai szól, az árak borsosak, az ételek currysek.
Vágólapra másolva!

Mit lehet itt enni-inni?
Olyan, hogy indiai konyha, valójában nem létezik. Tartományonként, járásonként, vallási megoszlás alapján, néhol szinte falvanként változik, hogy mi minden kerül az asztalra. Ilyetén az indiai étterem nagyjából olyan kifejezés, mint az európai étterem vagy a szép lány - szinte bármit jelenthet. Északon inkább a kínai hatások jelentősek, délen az arabok. Chapatit, naant (vizes, illetve vajas lepényt) és rizst persze mindenhol, szinte mindenhez esznek.

Valamiféle rendezőerő persze a Maharajában is uralkodik: ez pedig a sokszínűség bemutatásának vágya. A toposzok mellett - szamosza, a tandoori kemence remekei, csirke - rengeteg hal és vegetáriánus étel fogyasztásába is beleugorhatunk. (A máshol még csak-csak megvalósítható gyakorlatot, miszerint először memorizáljuk az étlapot, majd mérlegelünk, aztán választunk, azonnal felejtsük el.)

A legtöbb fogásban az a közös, hogy elképesztően erősek, illetve, hogy többnyire egy masala nevű keverékkel készülnek, mely öt fűszerből áll össze - konyhánként és séfenként más-más arányban. (Az arányokat pedig nagy-nagy titokban szokás tartani, olyannyira, hogy még versenyeket is szerveznek, ahol tényleg csak a százalékok és eredet határozza meg a végső ízt - egy ilyen versenyen nyert a Maharaja tulaja a saját masalájával.) Elegendő fogódzkodót adni szinte lehetetlen, muszáj lesz a pincért kérdezni.

A joghurtos italokat érdemes kipróbálni, az ízes, édeskés Cobra néven futó rizssör minőségében pedig még európai igényeket is képes kielégíteni.

Hogy néz ki mindez?
Kedves, kellemes, mindenféle túlzásoktól mentes étterembelső, ahol lekerekített formákkal, meleg, narancsos színekkel és pácoltfekete asztalokkal lehet találkozni. Kellően tágas is, egyszerre 50-60 embert fogadhat be, ha éppen csúcsra jár a gyár. A zene megszokható, többnyire nem indiai, és kérésre ki is kapcsolják.

Forrás: [origo]

Van-e története?
Maharajából kettő is van, az első a Bécsi úton nyílt. Bár messze nem ilyen kellemes hely, folyamatosan tele volt, így adta magát a belvárosban egy nagyobb étterem megnyitásának ötlete. Lassan egy éve üzemel, még nem teljesen lakták be, úgyhogy itt a legvalószínűbb, hogy azonnal asztalhoz jutunk, ha indiai étteremre vágyunk.

Amit még feltétlen érdemes tudni:
A leveseken kívül minden frissen készül, indiai alapanyagokból. Ha azt nem is kell megvárni, míg ideér Bombayből, a konyha azért lassabban dolgozik, mint az átlagos bécsiszeletes.

Árak:
Levesek, desszertek 500 forinttól, főételek 1600 forinttól. Felső-középkategória.