Pünkösdi Hyper Hyper - Scooter-koncert az Events Hallban

Vágólapra másolva!
A Scooter-frontember HP Baxxterrel nemrég levélben válaszolt az [origo] kérdéseire. A csapat akkor még csak sejtette (hogy ne mondjuk: remélte!), hogy nemsokára hazánkba látogat. És tessék: május tizenötödikén az Events Hallban újra Hyper Hyper, régi és új slágerek a happyhardcore német úttörőitől.
Vágólapra másolva!

A 1994-es sláger, a Hyper Hyper óta mennyiben változott a zenétek? Mit neveznél meg mint legfontosabb különbséget hangzásban, stílusban a legelső és a legutolsó számaitok között?
- A Scooter mindig is az a fajta csapat volt, amely folyamatosan fejlődik, máskülönben nem hiszem, hogy ilyen hosszú ideig maradhattunk volna a topon. Annak idején a Hyper Hyper-t igazából csak a hecc kedvéért csináltuk, egyikünk sem gondolta volna, hogy ekkora sikere lesz. Legújabb albumunk, a Mind the Gap már sok különböző zenei stílust tömörít, ebből az is meglátszik, hogy milyen külső hatások érték és befolyásolták a munkásságunkat a kezdet óta.

'94 környékén a legtöbb ember rave-nek hívta a zenéteket. Létezett egyáltalán valaha a rave mint elektronikus zenei stílus? És ha nem, te hogyan neveznéd a zenét, amely a kilencvenes évek elején hirtelen berobbant a táncparkettekre? Elsősorban a ti számaitokra vagy például az egykori Dune nevű formáció slágereire gondolunk.
- Azt hiszem, a hangulat még ma is létezik, de már inkább hardcore-nak nevezném ezeket a zenéket, mint rave-nek. A rave-kultúra időszaka, amit akkor átéltünk - az angliai illegálpartyktól kezdve a németországi technorobbanásig -, ma már nagyon távolinak tűnik.

Az utóbbi néhány évben egyre népszerűbb tendencia, hogy az elektronikus zenei előadók igyekeznek minél több különböző stílust vegyíteni a zenéikben. Ti mely stílusok elemeit használjátok?
- A Mind the Gap-en a hardcore és a happyhardcore különböző elemei mellett megfigyelhető némi latinos beütés a Suavemente című számon vagy például diszkóhangzás a Shake That-en (ami egyébként egy KC and the Sunshine Band-féle feldolgozás). Szóval, igen, azt gondolom, mi is igyekszünk minél többféle stílusban alkotni. A Stripped című szám is például a Depeche Mode eredetijének feldolgozása, de régebben volt már több balladajellegű számunk is.

Mennyi ideig dolgoztatok az új albumon? Általában mennyi idő alatt készítetek el egy számot?
- Ez nagyon sok mindentől függ. De hogy legyen valami elképzelésed róla: ha minden jól megy, befejezünk egy újabb albumot őszig. Szóval a következő például jó gyors lesz!

Van olyan művész, akivel szívesen dolgoznátok együtt? Szoktátok például remixeltetni a számaitokat?
- Van egy művész, aki meglepetésszerűen feltűnik majd a legújabb videónkban, és jelenleg is tárgyalunk vele a jövőbeni közös munkáról. Egyébként eddig nem igazán kezdeményeztünk efféle együttműködéseket. Remixeket viszont szoktunk készíttetni, Steve Murano a Shake That-ből készített átdolgozását például nagyon szeretem.

Forrás: [origo]

A videoklipeiteken mindig ugyanazzal a rendezővel dolgoztok, vagy minden videót mással készíttettek el?
- Nincsen állandó rendezőnk, eddig mindig mással dolgoztunk. Általában több forgatókönyvet is elolvasunk, amíg kiválasztjuk a nekünk legjobban tetszőt.

A hivatalos biográfiátok szerint hatalmas, nyolcvanezer fős stadionokat megtöltő zenekar vagytok. Általában hány élő koncertet adtok havonta? Tervezitek, hogy Magyarországra is jöttök valamikor?
- Igyekszünk turnékat szervezni a fellépésekből - nem egyszerű ennyi embert összehangolni egy-egy koncert erejéig - így különböző turnusokban vannak a koncertek egymás után. Azt hiszem, 2006 ígérkezik a leginkább sűrűnek turnészempontból, ugyanis idén elég sok időt töltünk majd stúdióban. Egy pluszkérdés HP Baxxterhez:

Mit rejt a HP a művésznevedben?
- Ez könnyű kérdés! A monogramom.

Hirschl Zsuzsanna

(x)