Útvonalterv a Múzeumok éjszakájához

Vágólapra másolva!
Harmadik alkalommal rendezik meg a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton - idén ez június 25-én lesz - a Múzeumok éjszakáját. Bécsi és berlini példára a kezdeményezés célja, hogy becsábítsa az embereket a múzeumokba, hogy a késő esti nyitva tartással inkább önfeledtségre, mintsem fegyelmezettségre buzdítsa a látogatókat. Tavaly több mint százezren ingáztak a programban részt vevő múzeumok között, pedig az akkori műsor inkább volt kísérletező jellegű, mint nézőcsalogató. Az idei programkínálat azonban már pontosan megszerkesztett útvonaltervért kiált, annyi az izgalmasnak és szórakoztatónak ígérkező esemény.
Vágólapra másolva!

12.00
Kulturális kalandtúránkat már délben megkezdhetjük a Hadtörténeti Múzeumban: ekkor indul a Budapest Grand Prix oldtimer autós túraverseny ügyességi szakasza a Kapisztrán téren. A matuzsálemi korú autócsodákkal egyébként a későbbiekben a város számos pontján összefuthatunk majd, este kilenctől például a Közlekedési Múzeum előtt vonul fel a karaván.

Bár napközben számos más programon is részt vehetünk - a Millenáris Parkban például egész nap zajlanak az események - a legtöbb helyszín este hat után várja nagy számban a látogatókat.

18.00
A múzeumok közötti kirándulást például hat órakor nyithatjuk egy könnyed bűvészbemutatóval az Iparművészeti Múzeumban, itt amúgy is minden a kártya és a szerencse körül forog majd egész este. Huszonkét óráig dr. Szabó G. Gábor kártyabűvész tart majd bemutatót óránként, közben pedig a múzeum játékkártya-gyűjteményéből válogató kiállítást is megtekinthetjük.

19.00
Az előadás után a vacsorát letudhatjuk a Kossuth téren a Néprajzi Múzeumban, ahol eredeti ecuadori falatok közül válogathatunk. Este kilenctől esetleg elkaphatjuk még a Jaguár apó meséi című programot: az ecuadori népmesékből válogató zenés dramatikus játék nem feltétlenül csak a legkisebbeknek szól. Ha kedvünket leljük a közép-amerikai hangulatban, akár itt is maradhatunk és megnézhetjük a Sámánszobrok és kőjaguárok című tárlatot, mely Ecuador ősi művészetét mutatja be.

19.30
Innen kis sietséggel még éppen átérünk a Városliget mellé a Ráth György Múzeumba, ahol fél nyolctól fél órában a japán kardvívás történetét vehetjük át az aidótól kezdve a kendóig bezárólag. Az előadáson a hétdanos kendomester, Tecusi Abe is részt vesz majd. Ha megfog bennünket a keleti harcművészetek világa, mindenképpen várjuk meg a kertmoziban tíz órakor kezdődő Árnyéklovas című filmet. A klasszikus szamurájfilm nemcsak Kuroszava rendezése miatt érdekes - az 1980-as alkotáshoz George Lucas és Francis Ford Coppola nyújtott produceri segítséget.

21.00
Ha mégsem ragadnánk le a szabadtéren vetített filmnél, gyorsan loholjunk át a Holokauszt Emlékközpontba, ahol este kilencig lehet megnézni az Art Spiegelman kultképregényéből készült Maus című kiállítást. A tárlat a szerző rajzait mutatja be poszterméretben, közben pedig kerekasztal-beszélgetések zajlanak Réz András esztéta, Kovács András szociológus, Dittel Szilvia tanár és Orbán Katalin irodalomtörténész részvételével. Könnyen lehet, hogy a múzeumok közötti ingázás itt véget is ér számunkra, hiszen kilenctől rendhagyó helyszínen, a Zsinagógában jobbnál jobb koncertek zajlanak majd: az Andro Drom mellett az Ektar játszik kortárs improvizatív világzenét, illetve a Jazz Steps szvinget és klasszikus dzsesszt.

A Néprajzi Múzeumban a vacsorát is letudhatjuk

21.30
Ha azonban csak a képregény-kiállításon szaladunk végig, még épp átérünk fél tízre a Kiscelli Múzeumba, ahol Tűzvarázs címmel tűzzsonglőrök tartanak majd előadást a múzeum udvarán. Ezt követően maradhatunk még a St. Martin-koncertre, vagy továbbállhatunk más programok után kutatva.