Harry Potter és az öt könyv története

Vágólapra másolva!
Alig két hete jelent meg a Harry Potter-saga hatodik, utolsó előtti része, Harry Potter és a félvér herceg címmel. Bár a magyar fordításra még jó pár hónapot várni kell, nem árt már most felidéznünk, hogy nagy vonalakban mi is történt az előző öt epizódban. S hogy az ifjú varázslótanonc eddigi kalandjairól olvasóink ne csak kivonatokban értesülhessenek, egy nehéznek egyáltalán nem mondható kérdésért cserébe ingyen adjuk a magyarul megjelent öt Harry Potter-regényt. Játsszon velünk, és kerüljön képbe Harry Potterből, mielőtt a boltokba kerül az új rész!
Vágólapra másolva!

Harry Potter és a Bölcsek Köve
A bevezető részben egy mugli - varázslóerő nélküli - nevelőszülők körében senyvedő Harry Potterrel ismerkedhetünk meg, aki még maga sincs igazán tudatában mágikus képességeinek. Persze a Dursleyk tudatában vannak, hogy valami nincs rendben nevelt gyermekükkel, ám Harry különös képességei egyelőre csupa galibát okoznak, egészen addig, míg tizenegyedik születésnapján fel nem tűnik egy szeretetreméltó, Hagrid névre hallgató óriás. Ő a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző iskola első követe, akinek megjelenésével gyökeres fordulatot vesz főhősünk élete: nemcsak múltját ismeri meg végre, hanem azonnali kalandokba is bonyolódik. Először is a varázslók bankjában csupa furfangos és titokzatos eszközzel ismerkedhet meg, majd a varázslóképző első évfolyamához szükséges tanszereit is beszerzi. A Roxfortba tartó vonaton aztán két hű barátra is talál: Ron Weasley-vel és Hermione Grangerrel együtt vág neki a varázslóiskola első évének.

Persze már ez az első év is meglehetősen sok bonyodalommal szolgál: csaknem elvész a Bölcsek Köve, ez a rejtélyes varázseszköz, amely képes meghosszabbítani az emberi életet. Harry és újdonsült barátai azt is kiderítik, hogy a kő után épp az a Voldemort áhítozik a legjobban, aki Harry igazi szüleinek haláláért felelős, mert csak így nyerheti vissza erejét, melyet a tragikus kimenetelű párviadalban veszített el.

Ahhoz azonban, hogy a kő közelébe jusson, Harrynek és két rendíthetetlen társának számtalan próbatételen kell keresztülmennie: többek között a Bolyhoska névre hallgató háromfejű kutyát kell átejteniük, és egy élő bábukat használó, gyilkos sakkpartin is túl kell jutniuk. Végül a gonosz Voldemort bűvkörébe esett tanárukkal is szembekerülnek, de a Bölcsek Köve csak a tiszta szándékú embereknek mutatja meg magát. Harry ilyennek bizonyul, ezért a kő segítségével sikerül száműznie Voldemortot, ám azt mint a későbbiekben látni fogjuk, a rossz szándékú mágus fogsága korántsem végleges.