Vágólapra másolva!
Eleven (11) színek címmel nyílt kiállítás Gáti György képeiből 2005. november 10-én. A kiállított fotók még a héten, december 2-ig, hétköznap 10 és 16 óra között tekinthetők meg a Karinthy Szalon kiállítótermében.
Vágólapra másolva!

A fotóművész az 1980-as évek elején kezdte pályáját fotóriporterként, aztán könyvillusztrációkat, lemezborítókat is készített többek között Cseh Tamás, Somló Tamás és az LGT lemezeihez. Sokszínűségét bizonyítja a zenéhez való kötödése, hiszen vokálozott a Hobo Blues Bandnek és Révész Sándornak is, emellett zeneszerzéssel is megpróbálkozott, Makrancos Kata című munkáját a Székesfehérvári Vörösmarty Színház Garas Dezső rendezésében műsorra is tűzte. Mindezek ellenére, filmes kikacsintásaitól is eltekintve, végig hű marad a fotóművészethez, ezt számos nagy sikerű budapesti és vidéki tárlata is bizonyítja.

Most nyílt kiállításának középpontjában a XI. kerület áll, témája Újbuda, a kiállítás apropója a XI. kerület napja rendezvénysorozat. Gáti György a kerület lakójaként, gyakran járva az utcákat készítette képeit a városról, emberekről, számára érdekes dolgokról. Képein más-más arcát ismerhetjük meg a városrnak, hol izgalmasan színes építészeti emlékeivel, jelenével; hol koszos és szürke, magára maradt, idős emberekkel. Szubjektív képek életterünkről, amelyek sokat-sokat elárulnak a művész lelkivilágáról.

Káprázatosak a színek és a fények a művész képein, kivételes ügyességgel ügyel a ritmusra, a város lüktetésére, melyet mesterien visszaad fotóin. Képei lenyomatok egy városról, annak egy szegmenséről, egy életformáról, közös múltunkról, jelenünkről és jövőnkről.

Gáti György: Eleven (11) színek, Karinthy Szalon (XI., Karinthy Frigyes út 22.), december 2-ig.