Világsztárok Szegeden

Vágólapra másolva!
A szegedi Partfürdő most még javában víz alatt áll, ami egy fürdő esetében sem jelent feltétlenül jót. Reméljük, nyár végére felszabadul a placc a színpadoknak és a büféknek, hiszen egy fantasztikus nyárzáró partinak lehetünk itt részesei: augusztus 23. és 26. között ismét megrendezik a nagy hagyományokkal rendelkező Szegedi Ifjúsági Napokat. Jön a Transglobal Underground és Adam Freeland is!
Vágólapra másolva!

Az ifjúsági napok még 1967-ben kezdődtek el Szegeden, és igen hamar nagy népszerűségre tettek szert a fiatalok körében. A rendezvény sikere abban rejlett, hogy akkortájt ez volt az egyetlen olyan fesztivál, ahol előzetes cenzúra nélkül léphettek fel a zenekarok. A rendszerváltással egy időben a SZIN megszűnt, csak 2003-ban élesztették újra, de azóta ismét a fiatalok által kedvelt színfolttá vált Szeged kulturális életében.

A rendezvény az elmúlt három év alatt amolyan mini-Szigetté nőtte ki magát, ahol - a fővárosi nagytestvérhez hasonlóan - különféle sátrakban más-más stílusú előadók koncertjeit hallgathatjuk végig, de a zenei események mellett itt is ellátogathatunk például a nonprofit szervezetek Civil Strandjára vagy az informatikai sátorba. A szervezők ígérete szerint idén a korábbi éveknél hangsúlyosabb szerepet kap a programot filmvetítésekkel és színdarabokkal színesítő Film-Színház-Muzsika Sátor, illetve a Globe Party Sátor, ahol hajnalig tartó pörgésre számíthatunk.

Az idei ifjúsági napok kétségkívül legnagyobb dobása a Transglobal Underground fellépése augusztus 25-én, a Borsodi Színpadon. Az etno-elektro műfajba sorolt zenekar a világzene és az elektronikus zene fúzióját valósította meg a kilencvenes években, amellyel egy csapásra ismertté vált a brit zenei színtéren. A londoni DJ-kből összeállt formáció elsősorban a tradicionális arab zenét, a klasszikus indiai, illetve afrikai ritmusokat vegyíti a tört ütemekkel - mindehhez erős, politikai töltetű szövegek párosulnak. A Transglobal Underground különleges hangzású zenéjét olyan előadók segítették az évek során, mint a sokáig énekesnőjükként dolgozó Natacha Atlas, Loop Guru vagy a hasonló stílusú Fun-Da-Mental zenekar. Az együttes egyébként járt már Szegeden is, pár évvel ezelőtt a JATE Klubban adtak emlékezetes koncertet.

A fesztivál másik húzóneve a lemezlovas Adam Freeland, aki egykori house-os kezdése után mára a futurista break-beat legnagyobb terjesztőjévé vált. Alapműfaját általában technós és drum'n'basses felütésekkel bolondítja, de gyakorlatilag bármit lejátszik, amiben ő és a közönség egyaránt kedvét leli. A DJ 1996-os Costal Breaks című lemezével robbant be a köztudatba, a lemezpörgetés akkori legjelesebb művelői (Carl Cox, Chemical Brothers) mind elismerően nyilatkoztak róla, sőt, Carl Cox egy turnéjára is magával vitte. Az 1998-as év is a közös turnézás jegyében telt el, ekkor már DJ Krush és Jose Padilla társaságában, de Freeland a későbbiekben szólóban is meghódította a táncolni vágyó közönségét.

A SZIN-on természetesen a hazai zenei élet kiválóságai is szép számmal képviseltetik magukat, vannak közük bőven olyanok is, akik már törzsfellépőnek számítanak a fesztiválon: itt a Kispál és a Borzot, a Quimbyt és az Anima Sound Systemet lehet megemlíteni. Idén is folytatódik a népszerű tehetségkutató sorozat, amely a jövő sztárjait keresi. A mostani megmérettetésre soha nem látott mennyiségű - összesen kétszázhatvanhét - énekes, illetve zenekar jelentkezett, közülük harmincnégyen vehetnek részt az ebben a hónapban tartandó selejtezőkön - a legjobbakat a fesztiválon láthatjuk viszont.

Szegedi Ifjúsági Napok (Újszegedi Partfürdő), augusztus 23-26.