Asszony gitárral

Arról, hogy hol milyen zenei és lírai megoldásokkal kísérletezik Suzanne Vega az ezredforduló után, alig két éve értesülhettünk - akkor Sting egyszemélyes előzenekaraként láthattuk őt a Felvonulási téren. Július 20-án saját jogán érkezik a Művészetek Palotájába, hogy sokadszorra bebizonyítsa: ha csak a Luka és a Tom's Diner okán ismerjük, bizony bennünk van a hiba. Ha most velünk játszik, akár ingyen is elmehet a koncertre!

Közel húsz év telt el azóta, hogy 1987-ben megjelent Suzanne Vega második albuma, a Solitude Standing - a lemez (valamint a két sikerszám, a Luka és a Tom's Diner) kereskedelmi sikereit azóta sem sikerült túlszárnyalnia az énekesnőnek, a zeneipar szigorúan vett törvényei alapján Suzanne Vega tehát igazi egy-, esetleg kétszámos előadó. Az igazság azonban az, hogy Vega karrierje kezdeti sikerei után többé-kevésbé tudatosan kerülte el a rivaldafényt, és inkább az amerikai folkénekesek kevésbé csillogó, ám a művészi önkifejezést illetően sokkal tágasabb világa felé vette az irányt.

Zenei pályafutásának első évei kísértetiesen hasonlítanak a fiatal Bob Dylan szárnypróbálgatásaira: mindketten New Yorkból indultak, az első két lemez mindkettőjük nevét szinte egy csapásra ismertté tette, karrierjük korai szakaszában pedig egyaránt Woody Guthrie-t és Pete Seegert említik legfőbb zenei példaképként. Nem véletlen, hogy a fiatal Suzanne Vegában a New York-i folkrajongó közönség egyből az ifjú Dylan, a fiatal Leonard Cohen, Joan Baez, illetve Judy Collins örökösét véli felfedezni - ez a megszállott prófétakeresés amúgy több ígéretesen induló karriert veszélybe sodort már, elég, ha az előbb említett Dylanre gondolunk csak.

Suzanne Vega azonban ügyesen megkerüli az elvárásokat, jó három évig nem jelentet meg újabb lemezt, s közben mintegy észrevétlenül új minőséget hoz a könnyűzenébe. Tagadhatatlan, hogy Tracy Chapman, Michelle Shocked, Sineád O'Connor vagy éppen Sheryl Crow pályafutása sokkal nehezebben indult volna el, ha Suzanne Vega nem szembesíti a világot azzal, hogy az énekes-dalszerzői szerepkör nemcsak a férfiak kiváltsága. A nyolcvanas évektől kezdve fokozatosan egyre több nő került fel a színpadra egy szál gitárral a kezében, hogy a megszokottnál kicsit lírikusabb, érzelmesebb hangnemben adja elő gondolatait az élet nagy kérdéseiről vagy éppen hétköznapi apróságairól.

Talán a Solitude Standing kitörő sikerével is magyarázható, hogy az 1990-ben megjelent Days of Open Hand fogadtatása sokkal visszafogottabbra sikerült, mint az az előző album alapján várható volt, ám Vegát egyáltalán nem keserítette el a kritikusok fanyalgása. Az újabb sorlemezt már későbbi férjével, Mitchell Froommal közösen készítette el, s ezen az albumon az akusztikus hangszerek mellett már szintetizátorok és dobgépek is helyet kaptak - a Dylan-párhuzamnál maradva számára ez az album jelképezi az a fordulópontot, amit Dylannek a Bringing It All Back Home jelentett.

Froommal készített még egy lemezt - az 1996-os Nine Objects Of Desire már egy kifutóban lévő kapcsolat gyümölcse, az album megjelenése után alig két évvel Suzanne Vega el is vált férjétől. Az énekesnő zenei sokoldalúságát legjobban talán utolsó albuma bizonyítja: a 2001-ben megjelent Songs In Red And Gray-t már teljesen saját elképzelései alapján alakította, visszatérve a Standing Solitude hangzásvilágához. Rajongói és kritikusai szerint ezzel a lemezzel közel húsz év kitérő után újra rátalált saját hangjára, arra, amely sikeresen vegyíti az amerikai dal hagyományait a nagyvárosi élet problémáival és örömeivel. Július 20-án tehát egy olyan modern próféta lép majd fel a Művészetek Palotájában, aki láthatóan sokkal jobban érzi magát a színpadon, mint a zenecsatornák képernyőjén.

Suzanne Vega - Művészetek Palotája (IX., Komor Marcell út 1)., július 20., 19.30. Belépő: 7900 - 12 900 Ft