Köztéri mozizás óriás popcornnal - HBO-filmkarnevál a Felvonulási téren

Vágólapra másolva!
Megnyílt az HBO Filmkarneválja a Felvonulási téren, melyet erre az alkalomra gyeppel vontak be. Az egész hétvégés, vasárnap estig tartó programon ingyen lehet mozizni kora reggeltől késő éjszakáig a fűben ülve és az óriás popcornos vödörből szemezgetve. Lesz még játékmedve-szépségverseny, mindenféle állatkerti állatok és Megaparty-közvetítés is.
Vágólapra másolva!

Ma délután egy órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött el az HBO Filmkarneválja a Felvonulási téren, melyet erre a hétvégére gyepszőnyeggel takarnak be. Így jöhet létre végre hazánkban is az Amerikában oly népszerű screen-on-the-green első magyar változata, amelynek elengedhetetlen kelléke a negyvennégy négyzetméteres gigakivetítő.

Az egész hétvégés mozizást Budapest főpolgármestere nyitotta meg Linda Jensen, az HBO regionális Központjának vezetője és Dr. Sós Csaba, az Állatkert igazgatója, valamint a kedves helyi (budapesti állatkerti) alpakka, Carlos társaságában.

Ahogy a péntek kora délutáni, úgy a szombat és vasárnap délelőtti program is a gyerekeknek és a tiniknek szól. A megnyitó után, délután kettőtől rögtön egy kiváló családi mozi kezdődik Jéghercegnő címmel, tinédzserekkel és romantikával. Az amerikai mozi után egy dán ifjúsági film következik. A címszereplők, Oksar és Josefine a múltban kalandoznak háromnegyed négytől.

Öttől egy klasszikus amerikai musical következik. Hinnénk-e, hogy a Rocky Horror Picture Show már harmincegy éves, hiszen1975-ben készült. A film híres főszereplőnője, Susan Sarandon bizony még bakfis volt akkor. A film után, este fél nyolctól az alkotás itthoni színházi változatából kap egy negyedórás ízelítőt a Filmkarnevál közönsége.

A kilenctől kezdődő programban immár szintén a huszonéveseknek kedveznek a szervezők a pár évvel ezelőtti hazai kultfilm, az Antal Nimród-féle Kontroll kockáival. Tizenegytől egy újabb amerikai darab csillan föl a vásznon.

Íme néhány név a Minden végzet nehéz című 2003-as mozi szereposztásából: Jack Nicholson, Diane Keaton, Frances MacDormand és Keanu Reaves. Végül egy tizenhat éven fölüli amerikai psychothriller zárja napot éjjel (!) negyed kettőtől, úgy háromig. A főszereplő Angelina Jolie, aki ezúttal egy különleges ügynököt alakít.