Zabálj pukkadásig!

Vágólapra másolva!
A Reklámzabálók éjszakája immár kis hazánkban is olyan hagyománnyá vált, melyet évről évre egyre több, a kreatív szakmában dolgozó és/vagy kreatív szellemű ember vár türelmetlenül. Az idei megmozdulásra a budapesti Kongresszusi Központban kerül sor, november 25-én - így még csak attól sem kell tartanunk, hogy másnap kialvatlanul érkezünk munkahelyünkre, hisz a szervezők ez évben szombatra tették a jeles eseményt.
Vágólapra másolva!

A hétvégi időpont mellett történt egy másik, nem kevésbé fontos változás is az idehaza hatodik éve megrendezett fesztivál programjában: a reklámzabálás ezúttal valóban maratoni hosszúságúra nyúlik, a címben jelzett éjszakán kívül ugyanis a délutánt is ennek szentelhetik az érdeklődők. Úgy tűnik, a szervezők gondoltak a családokra is, hiszen idén először, már tizennégy órától beülhetünk a Kongresszusi Központ vetítőtermébe - a délutáni vetítéseket ráadásul olcsóbban meg is ússzuk, hisz egyrészt csak 2900 Ft-ot kell fizetnünk a belépésért (az éjszakai 4900 Ft helyett), másrészt a tizennégy éven aluli gyermekek teljesen ingyen látogathatják a rendezvényt.

Más kérdés, hogy ez a matinérész "csupán" négyórás (szemben az éjszakai programmal, ami ennek a duplája), de ennek keretében is láthatunk három külföldi blokkot és egy Színészek és sztárok a régi magyar reklámfilmekben című összeállítást. A műsorban helyet kapott a Superstars of Ads című gyűjtemény is, melyet a tavalyi Kings of Ads sikerén felbuzdulva állítottak össze a Jean Marie Boursicot Reklámfilmtár munkatársai - ebben az elmúlt harminc év legsikerültebb, világszerte ismert személyeket (művészeket, politikusokat, más közéleti embereket) felvonultató reklámfilmjeit láthatjuk viszont. (Ezt a válogatást egyébként - csakúgy, mint a Kings of Ads-et -, a szervezők ígérete szerint, a nagy zabálás után külön is megnézhetjük majd, számos moziban.)

Természetesen nem véletlenül említettük Jean Marie Boursicot-t, hiszen az egész kezdeményezés ettől a francia férfitól indult ki - szó sincs tehát amerikai behatásról, mint azt kapásból gondolnánk, amint reklámokról hallunk. Amikor a még ifjú Boursicot elkezdte pályáját egy reklámügynökségnél, akkor ébredt rá arra, hogy a cégek nem archiválják reklámjaikat, egyszerűen hagyják ezeket eltűnni a süllyesztőben. Ez indította arra a férfit, hogy alapítson egy filmtárat: saját szenvedélyét mára világméretűvé növelte, százezres (ha nem milliós) nagyságrendű gyűjteményéből látja el reklámokkal a nézőket, immár jó negyed százada. A mozgalom eredményeként, ma már ötven országban vannak hűséges zabálói, akik minden évben tűkön ülve várják a következő lakomát.

A külföldről érkező reklámblokkok mellett mindig találunk azonban hazai nyalánkságokat is: tavaly többek között a hetvenes, nyolcvanas évek nagy reklámrendezőjének, Sas Istvánnak a műveiből láthattunk egy kis válogatást, így újra jót vigyoroghattunk például a megunhatatlan Traubi- vagy Pécsi kesztyű-reklámokon is. A szervezők ez évben is retróra vették a figurát, csak épp még távolabb nyúltak vissza az időben, egészen az ötvenes, hatvanas évek világáig - más kérdés, hogy Sas István saját kezű összeállítása most is a program részét képezi (hisz Magyarországon ő tekinthető az első számú reklámgyűjtőnek), csak ezúttal nem saját munkáiból válogat.

A kommunista idők már a plakátokon is visszaköszönnek: Csillag Anna és Pajkos József boldog élmunkásarca hívja fel a figyelmet arra, hogy - jó sztahanovista módjára - idén a tavalyi termésnél is többet kell teljesítenünk. (Pajkos József maga kétszáz százalékkal több reklám megtekintését vállalta magára, a plakát tanúsága szerint.) Nyilván ezért csúszott be a matiné is, hiszen Boursicot kartárs is kétszáz százalékban határozta meg a kívánt növekedést. Mindenesetre a régi jó komarendszer már nem működik, hiszen a Nagyon Fontos Kartársaknak, a kiemelt bánásmódért cserébe, magasabb belépődíjat (7900 Ft-ot) kell fizetniük: ennek fejében jár nekik a külön beléptetés, a szék az első sorokban és az elkülönített Élmunkás-társalgó.

Természetesen a kiválasztott magyar reklámok nagyobb része is a hangulatilag jelzett korszakba tekint vissza, de azért nem maradnak nézni- és izgulnivaló nélkül a jelenkori reklámfilmgyártás szerelmesei sem. A szervezők ugyanis - a hagyománynak megfelelően - kiosztják a Reklámzabálók Közönségdíját, mégpedig két kategóriában (online és offline). Ennek keretében körülbelül huszonöt reklámra szavazhatunk, melyek között olyan szellemes produkciókat találunk, mint például a nyuszómuszós bankreklám vagy a Sport szelet ferdetorony-kiegyenesítő kisfilmje.

Reklámzabálók éjszakája - Budapesti Kongresszusi Központ (XII., Jagelló út 1-3.), november 25., 14.00-04.00. Jegyár: 2900-7900 Ft

Apats Gábor