Umberto Eco 75 éves - interjú a fordítóval, Barna Imrével

Vágólapra másolva!
Umberto Eco, a világhírű középkor-kutató, regényíró és esszéista január ötödikén ünnepli hetvenötödik születésnapját. Ez alkalomból az Európa Könyvkiadó főszerkesztőjét, műveinek első számú magyar fordítóját, Barna Imrét kérdeztük - többek között fordítási nehézségekről, Eco legújabb regényéről, illetve Szerb Antalhoz és Karinthy Frigyeshez fűződő titkos viszonyáról.
Vágólapra másolva!

- Umberto Eco művei szinte hiánytalanul megjelentek magyar fordításban, korábbi szépirodalmi munkái kivétel nélkül olvashatóak magyarul. Várható, hogy legújabb regénye is megjelenik itthon?

- Igen, a Loana királynő titokzatos tüze a tavaszi Könyvfesztivál alkalmából jelenik meg magyarul, melynek egyébként éppen Umberto Eco lesz a díszvendége. A regény talán Eco eddigi legszemélyesebb munkája, sok életrajzi elemet tartalmaz. Érdekessége, hogy Eco ezúttal a középkor, illetve a barokk helyett a háborús évekhez nyúl vissza.

- Mármint a második világháborúhoz?

- Igen, de nem szeretnék a regény részleteibe belemenni, legyen elég annyi, hogy a regény egy része a második világháború alatt játszódik. A szöveg személyességét tovább erősíti, hogy a Loana királynő titokzatos tüze amolyan képesregény - a történetet sok, a szerzőhöz kapcsolódó illusztráció egészíti ki.

- Gondolom, az új regény mellett korábban már kiadott Eco-könyvek utánnyomása is várható a Könyvfesztivál, különösen a szerző budapesti látogatása alkalmából.

- Igen, újra megjelenik a Művészet és szépség a középkori esztétikában, a Hat séta a fikció erdejében, illetve az Öt írás az erkölcsről. Eco művei amúgy folyamatos utánnyomásban vannak, ha valamelyik elfogy a boltokból, akkor rövid időn belül várható belőle utánnyomás.

- Nehéz Ecót fordítani?

- Szerintem igazán jól mindenkit nehéz fordítani. Inkább azt mondanám, hogy nagyon hálás feladat. A színészek tudják például, hogy milyen kihívás egy halkabb, jellegtelenebb figurát játszani a színpadon, és mennyivel könnyebb, látványosabb egy őrült karaktert megszólaltatni. Természetesen nagyon sok munkát ad a fordítónak, rengeteg utánajárást követelnek meg a művei, a történelmi, intertextuális utalások például rendesen megdolgoztatják a fordítót.

- Egy pár évvel ezelőtti, a Baudolino kapcsán adott interjúban Eco azt mondta, hogy fordítóival kifejezetten jó és rendszeres kapcsolatot ápol, még akkor is, ha ő maga nem beszél az anyanyelvükön. Önnek mik a személyes tapasztalatai?

- Teljes mértékben igaz, amit Eco mond, már csak ezért is örülök, hogy végre elfogadta a meghívásunkat a Könyfvesztiválra. Egy hónapja sincs, hogy Pulában, a pulai könyvvásárhoz kapcsolódó kétnapos konferencián ismét találkozhattam vele - immáron sokadszor - pontosabban vele és a fordítóival. Merthogy nemcsak vele könnyű kapcsolatot fenntartani, hanem azokkal a fordítókkal is, akik a regényeit ültetik át más nyelvekre. Keressük egymást, számon tartjuk egymást, problémákat beszélünk meg, elég jó baráti viszonyban vagyok többek között az orosz, a német, a spanyol vagy a horvát fordítójával is, szinte családi testületként működünk együtt. A köztünk felmerülő kérdések persze sosem konkrét szavakról szólnak, jobbára értelmezési problémák kapcsán kérjük ki egymás véleményét.

- Túlzás lenne azt állítani, hogy Eco középkori témájú regényeinek elsöprő hazai sikerét mintegy előkészítette Szerb Antal hasonló megközelítésű munkája, A Pendragon legenda?

- Először is szűkítsük a kört, hiszen Eco a közhiedelemmel ellentétben mindössze két középkori regényt írt, A rózsa nevé-t és a Baudolinó-t, az életműve nagyobbik része más vonatkozásban kapcsolódik a középkorhoz. A Foucault-inga kapcsán én is példálóztam már a Szerb Antal-regénnyel, hiszen A Pendragon legendá-nak, amelyben fontos szerepet játszanak a rózsakeresztesek, végeredményben az a tétje, hogy akkor most léteznek-e a kísértetek, vagy sem - valójában azonban ez egy nagyon távoli kapcsolat. Véleményem szerint kettejük kapcsán inkább az érdekes, hogy Eco szemléletmódjának, humorának, észjárásának van valamilyen egészen sajátos közép-európai jellege, hangulata. Valami olyasmi van a regényeiben, ami számunkra kifejezetten ismerős - például Szerb Antal jóvoltából. Érdekes párhuzam azonban, hogy Szerb Antal is úgy lett regényíró, hogy tudós irodalomtörténészként volt számontartva. A számunkra ismerős szemléletmódról, amúgy még egy név eszembe jut, mégpedig Karinthy Frigyesé. Időnként egészen kísérteties a hasonlóság kettejük között, Ecónak sok olyan ötlet eszébe jutott, mellyel a maga idejében Karinthy is foglalkozott - erről persze Eco nem tudhatott.

- Van kedvenc könyve Umberto Ecótól?

- Amikor Ecót fordítok, akkor mindig az, amelyikben éppen benne vagyok, tehát most a Loana királynő titokzatos tüzé-t kellene mondanom. Ha azt a könyvet kellene megneveznem, amelyikre a legtöbbet gondolok, akkor egyértelműen a Foucault-ingá-t választanám, ez a regény kifejezetten sokszor jut eszembe. Dan Brown olvasóinak is melegen ajánlom.

Krich Balázs