Vágólapra másolva!
Szeptember 2-ig látható a Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás a Nemzeti Múzeumban. A hódító mongol világbirodalom történetét és kultúráját bemutató tárlathoz egy, a tatárjárást elmesélő időszaki kiállítás kapcsolódik.
Vágólapra másolva!

A tatárok már a spájzban vannak, egészen pontosan a Magyar Nemzeti Múzeum pincéjében. Ott várják, hogy felvigyék őket az üvegvitrinekbe, hogy aztán nyár végéig megismertessék a látogatókkal a világtörténelem legnagyobb kiterjedésű egybefüggő (!) birodalmának történetét. Számunkra a tatárok - azaz a mongolok - neve egyet jelent a kutyafejű ellenséggel, a nyers húst nassoló barbár hadakkal; és Dzsingisz kánban sem a római császárokhoz mérhető uralkodót, hanem a magyarok ősellenségét látjuk. Ehhez képest tőlünk nyugatabbra Dzsingisz kán inkább Attilához, a hunok királyához hasonlóan mitikusan bátor, okos és hősies alak - negatív felhangok nélkül.

Forrás: [origo]Ki volt Dzsingisz kán?
A legendák szerint alvadt vércsomót szorongatott, mikor született, lenyilazta testvérét, mikor óvodáskorba ért. A mítoszokon túl el kell ismerni, ügyesen építgette birodalmát: lassan, fokozatosan egyesítette - azaz uralma alá hajtotta - a belső-ázsiai népeket. Amikor ez sikerült, a civilizált államok felé terjeszkedett. Amikor 1227-ben meghalt, birodalma határai a Kínai-tengertől Európáig terjedtek. Ő volt a nagyapja Batu és Kubla kánnak is - az előbbit történelmünkből, az utóbbit Coleridge verséből ismerhetjük.

Így történhetett meg, hogy Mongólia 800 éves államiságát ünnepelve tavaly nem Ulánbátorban, hanem Bonnban készült egy időben és térben egyaránt hatalmas területet felölelő kiállítás, amely a bronzkortól kezdve a 20. századig mutatja be a mongolok történetét. A Dzsingisz kán és öröksége című kiállítás idén tavasszal Magyarországra érkezett, május 25-től A tatárjárás című időszaki tárlattal együtt a Magyar Nemzeti Múzeumban látható.

Forrás: [origo]

Tatárok vagy mongolok?
A régi magyar történetírók jól benézték: a tatárok nem mongolok. A tatárok valójában az egykor a Volga mentén élő török (türk) eredetű nép, amely a mongol támadást követően felvette legyőzője egyik törzsének (ta-ta) nevét. Bár segédhadként ők is részt vettek a mongolok európai hódításaiban - a magyarok is így találkozhattak velük -, de a "tatárjárás" valójában a mongolokhoz kötődik.

A 800 éves mongol örökség tárgyi emlékei (aranykincsek, szobrocskák, korabeli használati tárgyak, buddhista szobrok) mellett megismerhetjük a vándorlás állomásait, a mongol birodalom oszmánokkal folytatott harcát, a buddhizmussal kialakult kapcsolatát - a mongol történelem fordulatait egészen a 20. század elejéig.

Forrás: [origo]

A Mongol Birodalom terjeszkedése