Tavasszal jön Bret Easton Ellis

Vágólapra másolva!
Az amerikai irodalom kultuszfigurája, Bret Easton Ellis lesz idén az április 24-én kezdődő jubileumi Könyvfesztivál díszvendége. A könyvesszakma nagy szemléje ebben az évben először kap helyet a Millenáris Rendezvényközpontban.
Vágólapra másolva!

Több újdonsággal rukkol elő a jubileumi, XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál: egyrészt otthagyja a Kongresszusi Központ immár 14 éve helyet adó, ám már kissé kopottas, kinőtt épületét, és a Millenárisra költözik, másrészt Bret Easton Ellis meghívásával nyit a fiatal olvasók felé is. A hírhedten kíméletlen Amerikai Pszicho, a néhány évvel ezelőtt szintén vászonra vitt A vonzás szabályai vagy a modellek és terroristák világában játszódó Glamoráma 44 éves alkotója különleges vendég lesz a könyvfesztiválok történetében: nemcsak az első észak-amerikai szerző, aki meghívást kap, de nihilizmusával, ellenkulturális attitűdjével, beismert kábítószer szenvedélyével, illetve 2005-ös coming-outjával igazi irodalmi botrányfigura.

Bret Easton Ellis sokak kedvence, és annak ellenére, hogy regényeit elolvasni igen kevesen bírják idegekkel, az a friss hang, amelyet a nyolcvanas évek közepén behozott a kissé már pállott amerikai irodalomba, fontos irodalomtörténeti státuszt biztosít számára. Regényei az amerikai élet patológiáját bontják ki, akárcsak a nagy kolléga, John Updike művei, ám jóval szaftosabban és egy új kor szellemét állítva kegyetlenül pellengérre.

Hősei gazdag, sikeres, de kiüresedett juppie-k, akik nyugtatókat szednek, drogoznak, drága holmikkal veszik körbe magukat, kihasználják egymást, majd lassan ön - és közveszélyessé válnak. Bret Easton Ellis műveit nem véletlenül hasonlítják Salinger nagy hatású regényéhez, a Zabhegyező-höz, mindkét író mintha a kiábrándultságból táplálkozó dühöt és agressziót tartaná a legpusztítóbb kortünetnek. Csak Holden Caulfield felnőtt, és zűrösebb ügyei vannak.

Christian Bale mint Patrick Bateman (Az Amerikai Pszicho trailere)

A Könyvfesztivál minden évben egy országot is vendégül lát a rendezvényen, idén ez Kína lesz. A világ legnépesebb államának könyvtermése száz négyzetméteres standon mutatkozik be a magyar olvasóknak, és a leghíresebb kínai csoport, a szecsuáni táncegyüttes is fellép majd.

Jó hír a fesztivál rendszeres látogatóinak, hogy az új helyszín, a Millenáris méretei lehetővé teszik, hogy idén kényelmesebben válogassunk a kötetek között. Április 24. és 27. között összesen 1700 négyzetmétert vehet birtokba a könyvesszakma: a rendezvény a Csodák Palotája kivételével a Millenáris Rendezvényközpont összes épületét elfoglalja majd.

Újdonság, hogy a nagyobb terep a kiadványok, illetve a kiadók csoportosítására is lehetőséget ad, így idén tematikus blokkokra lesz osztva a fesztivál területe. A Fogadóban például a gyermek- és ifjúsági kötetek, a tankönyvek és a képregények kiadói kapnak helyet, a Jövő Házában a külföldi kiadók és a legnagyobb magyar műhelyek rendezkednek majd be.

A könyvfesztivál idén is számos kísérőrendezvénynek ad helyet: a termekben és a szabadtéri színpadokon a hagyományokhoz híven dedikálások, szakmai tanácskozások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, díjátadások lesznek.