Láng Annamária: Nagyon szép együttlélegzés volt

Vágólapra másolva!
Búcsúzik a Krétakör Színház - az egyik legjobb mai független társulat a színházi évad végével feloszlatja magát, de mielőtt mindenki másfelé indulna, még egyszer utoljára eljátsszák az utóbbi évek legfontosabb előadásait. A feszített tempójú "körszakzáró" menet második állomásán, a Merlin Színházban öt évvel a bemutatója után ment le az utolsó Siráj, a Krétakör öt POSZT-díjat begyűjtő, emlékezetes sikerdarabja, három és fél órányi, megrázó minimál-Csehov. Mikor a Nyinát játszó Láng Annamária szeme sírós volt a tapsnál, elhatároztuk, megkérdezzük, miért. Összetört hegedű, origami-sirály.
Vágólapra másolva!

- Mennyire volt fizikailag és szellemileg megterhelő számodra ez a hétvégi maratoni előadás-sorozat?

- Fárasztó volt. Próbáltam ugyanúgy végigcsinálni, mint ahogy egy-két néző végigcsinálta. Két előadásban játszottam, és a másik kettőt néztem. Nekem is nagyon nagy élmény volt ezeket együtt látni. Nyilvánvalóan a rendezői szándék is sokkal globálisabban értelmezhető, ha az ember mind a négyet végignézi, és együtt fárad ki aztán a színészekkel. Meg a színészek a nézőkkel. Nagyon szép együttlélegzés volt, együtt megélése a dolgoknak.

- Sikeresnek ítélted meg a rendezvényt? Úgy jött össze, ahogy szerettétek volna?

- Számomra nagyon-nagyon szép volt, mivel én magam is nézhettem előadásokat. Örültem, hogy ilyen nagy érdeklődés volt, és csodálatos volt látni, hogy sok néző egymás után, szünet nélkül nézte az előadásokat. De lehetett volna jobb is. Valami találkozásféle mégiscsak hiányzott az egészből, valami beszélgetés, vagy hogy legyenek esetleg kérdések. De egy ilyen jellegű párbeszéd sajnos nem alakult ki. Ez hiányzott.

- Amikor játszol egy darabban, van arra szabad kapacitásod, hogy figyeld a közönséget?

- Persze. Ezek nagyon intim helyzetek. Az előadások többségét teljes fényben játsszuk, tehát ahogy a nézők látnak engem, én ugyanúgy látom őket. Természetesen figyelek arra, hogy mi van velük, és akkor elkerülhetetlen, hogy összevessem az előző közönséggel. Meg hát érdekel is, hogy kik nézik.

- A Krétakört a Siráj kapcsán ismerte meg a szélesebb közönség öt évvel ezelőtt. Úgy érzed, hétfőn este méltó módon elbúcsúztattátok ezt az előadást?

- Sikerült, nagyon szép volt az utolsó három előadás. Sajnálom, tegnap nagyon fájt, de azért erre fel voltunk készülve. Egy nagyon komoly és mély történet volt [a Krétakör - a szerk.], de egyszer vége kellett, hogy legyen. Szerintem később fogjuk megérteni, hogy igazándiból mi történt. Most még nagyon közel van.

- A Színházszerelem című könyvben mondtad, hogy nagyon személyes számotokra a Siráj, mert a saját ruháitokban, jelmez és díszlet nélkül játsszátok. Mindig az aktuális ruhádat viseled ezeken az előadásokon, vagy van egy "sirájos" szerelésed? Például a lila kabátot, ami tegnap rajtad volt, azt mostanában hordod?

- Ez a lila kabát az egyetlen, amit többnyire mindig hordok a darabban. De az is a saját kabátom. Amikor az előadás készült, akkor éppen ez egy új kabát volt. Azóta már megöregedett, de valamiért megtartottam. Amúgy abban szoktam játszani, amit reggel fölveszek. Persze azt már reggel tudom, hogy este Siráj lesz, tehát nem teljesen akármit veszek fel, de ami van, az van. De nemcsak ettől személyes az előadás, miután elkezdünk játszani, ez a ruha is már jelmezként működik tulajdonképpen. Jelentése van. Számomra a személyesség inkább az, hogy nagyon erőteljesen a mondatokra koncentrálunk. Nagyon igyekszem csak a jelenidejűségére koncentrálni, és arra, hogy az valami igaz helyről szólaljon meg. Nincs semmi sallang, nincs semmi segítség, csak a mondat van.

- Ugyanebben a 2003-as interjúban nyilatkoztad, hogy nem akarod túlságosan közel engedni magadhoz Nyinát, mert túl sok az azonosság közöttetek. Öt év elteltével változott a viszonyod a figurához?

- Változott, és az nagyon szép, hogy mindig egy kicsit mást tudok vele elmesélni. Mindig valami olyasmit, ami éppen történik velem. Erre lehetőséget ad a karakter. Valóban az elején úgy éreztem, hogy mintha ez a figura állandóan fölöttem lenne bárdként, és majd kiderül, hogy én is úgy járok-e, mint ő. Akár magánéleti vonalon, akár szakmailag. Tehát ez az eléggé elrontott, sikerületlen élet. De most már ezen túl vagyok, már nem gondolom, hogy ez egy veszélyes dolog lenne. De volt egy időszak az elején, amikor ettől nagyon féltem.

- Más e nélkül a félelem nélkül játszani Nyinát?

- Picit más, de azért ez sem az egyik napról a másikra múlt el. Néha azért még eszembe jut, hogy mi van, ha mégis, de ez már nem annyira erős. Egy idő után már mást is kerestem benne. Öt év az hosszú idő, és azalatt sok minden történik színházilag is az emberrel, magánéletről nem is beszélve. Sok formát is kipróbáltunk közben, más játszási módokat, más kapcsolatkeresést a közönséggel, és akkor ezeket próbáltuk folyamatosan beépíteni. Hosszú, széles útja volt.

Fotó: Erdély Mátyás
Láng Annamária és Nagy Zsolt a Siráj-ban | Fotó: Erdély Mátyás


- Úgy tűnt tegnap az előadás végén, mintha benned különösen mély érzelmeket kavart volna fel. Először nem is jöttél ki a tapsra, utána pedig könnyes arccal jelentél meg. Mesélnél erről?

- Minden rendben ment a végéig, az utolsó jelenetet ugyanúgy játszottam, mint máskor. De aztán kimentem, és hallottam, ahogy eltört a hegedű, és akkor én is eltörtem. Valahogy nagyon megütött, és nem tudtam kimenni az első tapsra, de utána összeszedtem magam. Ez egy kivételes alkalom volt, nyilván benne volt, hogy az utolsó.

- Megünnepeltétek tegnap este ezt az utolsó előadást?

- Sokáig ültünk páran a sötétben, ahol várunk egyébként is, és még picit ottmaradtunk a Merlinben, de nagyobb ünneplés nem volt. Van egy nézőnk, egy japán férfi, aki nagyon sokszor látta a Siráj-t meg a többi előadásunkat is, és ő csinált nekünk - ahogy ő mondta: japán módra - ilyen nagyon pici hajtogatott sirályokat, és azokat kaptuk meg utána.

- Emlékszem erre a japán férfira a nézőtérről, egy idős nő mellett ült.

- Igen, és nagyon szép volt, hogy ők nem sajnálkoztak, hogy nincs tovább, hanem azt mondták, hogy nagyon várják a következő munkánkat. Jó érzés volt.

- Ez a japán hozzáállás.

- Valószínűleg.

- Számotokra mi lesz az utolsó felvonása ennek a Krétakör-történetnek? Tudom, hogy még lesz egy-két előadás, és külföldön is fogtok még játszani. Lesz egy igazán utolsó valami, amit már láttok előre?

- Az én életemben ez egy átmeneti szakasz, mert valami új már elkezdődött időközben, és közben ezt is búcsúztatjuk. Tehát van egy ilyen finom átúszás az újba. A hivatalos vége június 28-án van, egy koncert a zenekarral. Maga a zenekar megy tovább, de ennek a Krétakörmenetnek a lezárása az a nap lesz. Előtte még játszunk előadásokat, de júniusban végül is ezt befejezzük.

- Mi ez az új dolog, amit említettél, hogy már elkezdődött az életedben?

- Schilling Árpádnak van egy új projektje, amelyhez hívott embereket ebből a társulatból is, meg mindenféle új emberek is csatlakoztak hozzá, és ezek a találkozások az új emberekkel és az új anyaggal már szinte egy éve elkezdődtek. Lopott időkben találkoztunk workshopok keretében, illetve most Párizsban volt egy egy hónapos együttlét 15 előadással a végén. Ezenkívül én magam is egy produkció közepében vagyok, volt már április végén egy előbemutatónk. Az a címe, hogy Made in China, és lesz még egy előadása július elején, és folytatjuk szeptemberben.

- Ezek szerint te azok között vagy, akik maradnak Schilling Árpáddal?

- Nehéz maradásnak nevezni, mert arról szólt az egész döntés, hogy nem lesz állandó társulat, ilyen értelemben maradni se nagyon lehet. Az a lényeg, hogy most számít rám Árpád, én szívesen dolgozom vele, és nagyon élveztem az utóbbi egy hónapot is együtt Párizsban. És amíg számít rám, én megyek.

- Tehát nem szeretnél elhelyezkedni valahol máshol fixen?

- Nem.

- Úgy tudom, hogy most hétvégén filmre veszítek A Nibelung lakópark-ot Mundruczó Kornél rendezésében. Hogy kell elképzelni ezt az adaptációt?

- Igazándiból még én sem tudom. Több verzió volt erre, például hogy a nézők között szétosztunk kamerákat, és ők veszik fel, ahogy látják. Nem tudom, hogy végül is ez lesz-e, mert olyan verzió is volt, hogy a nézők nélkül készül egy film. Talán a kettőt fogjuk ötvözni, de erről nem tudok mit mondani, számomra is csak holnap fog kiderülni.

Az interjú kedden készült.