A világ leghíresebb Nobel-díjas közgazdásza a BrandFestival-on!

Vágólapra másolva!
Szeptember 18-19. újra BrandFestival. Az idei stratégiai kommunikációs találkozó az "Együtt. Működik!" alapgondolat jegyében, hazai és külföldi neves előadók segítségével elemzi a versengő és együttműködő stratégiában rejlő lehetőséget, rávilágít az innovatív vállalkozói szellem hosszabb távú hatásaira. A nívós hazai és nemzetközi előadógárda tagjai között igazi nagyágyúkat is köszönthetünk. A találkozó elsősorban azokhoz kíván szólni, akiknek fontos, hogy innovatív ötletekkel tartsák magukat az élmezőnyben. Idén két újítás - egy televíziós konferencia, illetve egy hiánypótló szakmai díj (AranyDió) - is színesíti a konferencia programját.
Vágólapra másolva!

A számos nemzetközi és hazai kiválóság mellett körünkben üdvözölhetjük majd Robert J. Aumann és Edmund S. Phelps két világhírű közgazdasági Nobel-díjas tudósokat is.

Elfogadta meghívásunkat továbbá: Alexander Brody (magyar származású reklámszakember), Alex Chien (Nickelodeon VP), Gordon Tannock (MEC:Access AD), Inge Juliusson (IKEA CMO), Jean-Pascal Duvieusart (McKinsey & Co Director).

Az idei év egyik szakmai újdonsága, hogy a BrandFestival és az R-Time media experience közötti stratégiai együttműködésről is született döntés. Ennek köszönhetően PrimeTime'08 néven televíziós konferencia kerül megszervezésre az R-Time szakmai támogatásával.

A másik újdonság, hogy idén először kerül kiosztásra az év leginnovatívabb stratégai gondolatáért járó "Arany Dió" díj is, amellyel a stratégiai gondolkodás innovációja előtt szeretne a szervezőgárda tisztelegni. A díjátadót nagyszabású partival zárjuk, melynek keretében Artista, Anh Tuan, Konsánszky Dóra divattervezők mutatatják be legújabb kollekciójukat. Az estét Balázs Elemér special set-je zárja.

Időpont: 2008. szeptember 18-19.
Helyszín: Hotel Visegrád*****, wellness és konferencia hotel.

További információ itt érhető el!