Hatalmas hétvégi fesztivállal indítják a színházak az új évadot

Vágólapra másolva!
A Magyar Dráma Napjához (szeptember 21.) kapcsolódik a hétvégi színházi évadnyitó fesztivál, de e jeles nap ilyen gazdag és bőséges programot még sosem vonzott magához. Szombaton és vasárnap tucatnyi helyszínen annyi párhuzamos program sűrűsödik össze, hogy ez az egész a nyári Múzeumok Éjszakájára emlékeztet bennünket annyi különbséggel, hogy most színházakról van szó, és nappal is tartanak a programok. Színház, tánc, performansz, képzőművészet és zene, Budán és Pesten, gyárépületben, kirakatban, utcán és zárt térben. Összeszedtük, mit nem érdemes mindebből kihagyni.
Vágólapra másolva!

Az ember tragédiája - melynek ősbemutatójáról emlékezünk a Magyar Dráma Napján - éppen 125 éve debütált színpadon. E kerek évforduló megmagyarázhatja a hétvégére tervezett színházi rendezvénysorozat méretét és meglepő sokszínűségét, de őszintén szólva még nekünk is leesett az állunk, mi minden várja a színházbajáró közönséget ezen a hétvégén. Az események gerincét a Múzeumok Éjszakájára emlékeztető szombat esti Függetlenek Éjszakája, a lezárt Andrássy útra tervezett vasárnapi Színházi Korzó és a Nemzeti Színház önmagában is megálló évadnyitó napja adja, de számos színház e programok mellett kínál ízelítőt őszi premiereiből.

Például a Radnóti Színház már péntek délután öt órától elkezdi a programjait, a társulat kulisszajárással és az új évadban játszott darabokból külön erre az alkalomra összeállított műsorral készül. Az Operettszínház szintén pénteken várja a zenés színházi műfajok kedvelőit a Nagymező utcába, a Broadway Fesztivál névre keresztelt rendezvényére. Itt kettőtől egészen este tízig láthatunk részleteket a színház új előadásaiból, például a Kerényi Miklós Gábor rendezte új Csárdáskirálynő-ből vagy a Szegedi Szabadtéri Játékokon debütált Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi world musicaléből. Ez utóbbiban a színház társulatának nagyágyúi szerepelnek Janza Katától Dolhai Attiláig, akiket most az utcai bemutatókon közelebbről is láthatnak a rajongók. Ráadásul a színház sztárjai a megszokotthoz képest egy kicsit más szerepkörben is bemutatkoznak majd, de erről többet nem árultak el a szervezők.

Forrás: MTI
Kép Szakcsi és Müller Péter Sziámi grandiózus worldmusicaléből

A budapesti Broadway-en szombat délután is folytatódnak a programok, de szombaton érdemesebb inkább a Lágymányosi-híd felé venni az irányt, ahol az Alföldi Róbert vezetése alatt megújuló Nemzeti Színház tartja első nyílt napját. Rába Roland, a társulathoz most csatlakozó krétakörös színész indít rendhagyó kulisszajárást kettőkor és négykor. Nyugodtan lehet hozni a Nemzeti szombati programjaira a család kisebb tagjait, ugyanis két gyermekelőadás is lesz: Nemes Nagy Ágnes kedves Bors nénijét Molnár Piroska személyesíti meg, illetve a Nemzeti egy másik újonca, az Új Színházból érkező, szép arcú Tompos Kátya a Sündörgő együttessel mesél. Ezenkívül lesz még rajzverseny, jelmezpróba, kabarétréfák és Szörp-koncert. A napot Dés és Bereményi két régi színészlemezének felújítása, a Férfi és Nő zárja fél tízkor Básti Julival, Udvaros Dorottyáva, Cserhalmi Györggyel és Kulka Jánossal. (A programok a Férfi és Nő-koncert kivételével ingyenesek.)

Forrás: MTI
Udvaros és Kulka 2008-ban