Egy barokk dj: Michael Nyman

Vágólapra másolva!
Nem mondjuk, hogy kortárs brit zeneszerző, a minimalista kifejezést meg aztán végképp nem keverjük ide, mert Michael Nymanról sokkal inkább azt érdemes tudni, hogy ő a legnagyobb barokk zeneimitátor, aki bár ír operát és versenyművet, de összetéveszthetetlen hangzású filmzenéivel híresült el. Peter Greenaway majd' összes művének ő szerezte a zenéjét, és a megnémult Holly Hunternek szintén ő komponált dallamot az Oscar-díjas A zongoralecke című filmben. Több mint tíz év után jön október 21-én újra Budapestre, ahol - telefonban tett ígérete szerint - főleg filmzenéiből fog válogatni.
Vágólapra másolva!

Ódzkodtunk leírni, hogy minimalista kortárs zene, mert e hallatán mindenkinek valami zagyva kakofónia ugrik be, esetleg valami elszállt tüc tüc, pedig Michael Nyman esetében szó sincs erről. Amit csinál, sokkal inkább egy olyan leleményes dj módszerére emlékeztet, aki rákattant a barokkra. "Nem az alapoktól találom fel a zenémet, azt hasznosítom újra, amit másoktól lopok, szerzek és emelek" - ismerte el Nyman maga egy interjúban.

Egy-egy talált zenei motívumot vagy apró dallamfoszlányt tesz többször egymás mellé, vagy variál újra; többek között e jellegzetessége miatt nevezte műveit Nyman minimalista zenének. De a végeredmény nem emlékeztet a - szintén minimalistaként emlegetett - kollégája, Steve Reich műveire, sokkal inkább úgy hangzik, mintha egy ismeretlen Purcell-, Bach- vagy Vivaldi-darabot hallgatnánk vadiúj felfogásban. Posztmodern pasas, mondhatnánk rá, aki gyakorlatban is vallja a sokat hangoztatott tételt: "nincs semmi, ami ne lett volna korábban".

"A rajzoló szerződése egy Purcell-remix"

"Néha úgy idézek be zenei dolgokat, hogy nem is vagyok tudatában" - avatta be az olvasókat Nyman egy másik interjúban. "Csak úgy eszembe jut, hogy 'dum diddle dum'". Egy biztos, Nino Rotával fej fej mellett vezetik a legtöbbször megidézett és felhasznált filmzenék szerzőinek listáját. Mi például jóval előbb fújtuk kívülről Chasing Sheep is Best Left To Shephards című szerzeményét, mint hogy láttuk volna Greenaway A rajzoló szerződésé-t, sőt hogy tudtuk volna, ki Michael Nyman egyáltalán. Jelenleg a Magyar Televízió és az MR2-Petőfi rádió használja nyakra-főre ezt a dallamot, de ha meghallgatod, biztos beugrik még egy csomó műsor vagy tévéfilm, amely használta már.

Dallamos, lendületes és jellegzetesen rikoltozó zene Michael Nymané, sok fúvóssal, hegedűvel és hagyományos ütősök helyett barokk csemballóval. Nagyon lehet lelkesedni érte, például azért, mert abban a korban, amikor a kortárs komolyzene és a filmzeneszerzés között egyszerűen nincs átjárás (kivétel még Philip Glass, aki szintén nemrég járt a Művészetek Palotájában), ő mindkettőben valami különlegeset alkot. Ráadásul nem derogál neki gyerekeknek szóló, űrlényes rajzfilmhez (Katie and Orbie) vagy japán videojátékhoz (Enemy Zero) készíteni zenét. "Sosem néztem meg a játékot, mert olyan gépeken kell játszani, ami engem sosem érdekelt" - sommázta konzolokhoz fűződő viszonyát Nyman.

Ha filmhez komponál, a zene a képkockák egyenrangú társává válik. Szó sincs aláfestésről, Nyman magát a filmet is valami teljesen más regiszterbe emeli. Az veszi ezt igazán észre, aki az egyik legtehetségesebbnek tartott brit rendező, Michael Winterbottom filmjeit is nyomon követi. Hogy Peter Greenaway különc "művészfilm"-jeihez mit ad hozzá Nyman zenéje, nehéz szétbogarászni az amúgy is bizarr hangulatú alkotásokban. De Michael Winterbottom sokkal inkább áll két lábbal a földön, ha rendezésről van szó. Első filmjét, amelyhez Nyman írt zenét, az 1999-ben bemutatott Csodaország-ot Robert Altman Rövidre vágva című filmjéhez hasonlítják, arra célozva, hogy az egyikben Los Angeles-i, a másikban londoni emberek teljesen hétköznapi problémáiról esik szó.


Kritikusból menő filmzeneszerző

Kerülő úton jutott Nyman a filmekhez: a Királyi Zeneakadémián és a King's College-ben zeneszerzést tanult, de húszévesen úgy döntött, nem komponál, mert úgy érezte, hogy az akkori modern utak a semmibe vezetnek. Helyette kritikákat és zeneelméleti szövegeket írt. Egy interjúban a francia filmes "új hullám" tagjaihoz hasonlította saját útját. "Azért van egy lényeges különbség. Az új hullámosok esztétikát, filmelméletet alkottak, amelyet aztán a filmkészítésben megvalósítottak, míg én gyűjtöttem a különböző hatásokat, és zeneszerzői fejlődésem véletlenszerű volt" - mondta erről Nyman.

Egy lemez adott lökést számára, hogy újra zenét szerezzen: Cornelius Carde The Great Digest című albuma, erről szóló kritikájában használta először a minimalizmus kifejezést, amellyel egy egész zenei irányzatnak adott nevet.

Már Peter Greenaway első rövidfilmjéhez (5 Postcards from Capital Cities) is Nyman komponált zenét, gyümölcsöző munkakapcsolatuk kiugró pontjai voltak A rajzoló szerződése (amelyből már belinkeltük a legszebb szerzeményt), A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője (amelyből most linkeljük), a ZOO (A Zed And Two Noughts, itt egy szép szám belőle) és a Prospero könyvei (itt). Többször hasonlították legendás párosukat Alfred Hitchcock és Bernard Herrmann közös munkájához. Herrmann szerezte a zenéjét Hitchcock több klasszikus filmjének, többek között a Psychó-nak, a Szédülés-nek és az Észak-Északnyugat-nak.

A Hitchcock-Herrmann pároshoz hasonlóan Greenaway és Nyman is csúnyán összeveszett - az vetett véget közös munkájuknak, hogy a Prospero könyvei forgatása során a rendező több jelenet kivágása után megcsonkította a Masque című tizenkét perces szerzeményt is, melyet a komponista által eredetileg írt formában kellett volna előadni. (Hitchcockéknál a Torn Curtain-nel volt baj, a rendező egy kicsit modernebb, dzsesszesebb zenét akart.)


Az is közös mindkét párosban, hogy mind Herrmann, mind Nyman volt elég sokoldalú ahhoz, hogy más rendezők mellett is öregbítsék hírnevüket. Herrmann például a Taxisofőr, az Aranypolgár, a 451 Fahrenheit zeneszerzőjeként is ismert, Nyman pedig igazi, nemzetközi népszerűséget éppen nem a művészfilmes Greenaway, hanem az új-zélandi rendezőnő, Jane Campion filmje révén szerzett. Az 1993-as Oscar-díjas A zongoralecke igazi zenei bestseller lett, díjak sorát nyerte el (a filmzenei Oscart pont nem), és hárommillió példány kelt el a soundtrackből.

Michael Nyman: The Heart Asks Pleasure First

Nyman dolgozott még Neil Jordannel (Egy kapcsolat vége), az utóbbi időben pedig Michael Winterbottommal alakított ki szoros munkakapcsolatot (a Csodaország-on kívül az Aranybányá-ban, a Bikatöké-ben és a friss Genová-ban hangzanak fel szerzeményei, plusz a 9 dal-ban a párocska ellátogat egy Nyman-koncertre is).

Furcsa figura, ha megkérdeznéd őt, mit tart legjobb művének, nem az egyik Greenaway-opuszt említené, hanem az 1997-es kult sci-fit, a Gattacá-t, és hozzátenné, különben is jobban szeret operát írni. "Egy operában nagy feladat a karakterek megformálása" - mondta erről.

A nevét viselő formáció, a Michael Nyman Band, amellyel Budapestre is érkezik, egy színházi produkció alkalmával született még 1976-ban. Egy zeneszerző kollégája, Harrison Birtwistle felkérte, hogy egy Goldoni-darabhoz komponáljon zenét. Nyman kitalálta, hogy XVIII. századi velencei dalokat hangszerel át. Ötlete nagy sikert aratott, a zenészek együtt is maradtak, a színmű címe (Il Campiello) után Campiello Band néven folytatva a munkát. A zenekar később felvette az alapító nevét, és a mai napig aktívan zenélnek.

Forrás: [origo]
A Michael Nyman Band | Nézz képeket Michael Nymanról!

Október 21-i budapesti koncertje előtt a Kontroll Csoportból és a Kampec Doloresből jól ismert gitáros, Hajnóczy Csaba beszélget Michael Nymannal. A beszélgetésre a belépés díjtalan.

The Michael Nyman Band - 2008. október 21. 19.30, Művészetek Palotája (IX., Komor Marcell u. 1.), Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. Jegy: 1500-5600 Ft