David Beckham a szögesdrót mögött ácsorog

Vágólapra másolva!
A brit focista Woody Allen és Louis de Funes kellemes társaságában egy koncentrációs tábor kerítése fölött kandikál ki, nem sokkal távolabb egy meztelen pozsonyi férfi fejjel lefelé lebeg, az Astorián meg egy ötven év ezelőtti villamos zötyög át. Ez a szürreális világ a fővárosi VAM Design Center három emeletén elevenedik meg, amelynek falait a következő egy hónapban több mint félezer fotó borítja be. Az évenként megrendezett Fotóhónap programjai minden alkalommal más és más téma köré épülnek, idén a mai és az új, az itthoni és a szomszéd látásmódok összehasonlítására nyílik mód.
Vágólapra másolva!

Több mint 50 fotókiállítás nyílik szerte az országban a Fotóhónap 2008 programjai keretében, de mi egyenesen a sűrűjébe, vagyis a rendezvény központi helyszínére siettünk, hogy lássuk, mivel igyekszik lehengerelni idén a nagyközönséget a fotósszakma. Nem panaszkodhatunk, a kiállított fényképeknek már csak a száma is lenyűgöző: a hat kiállításon összesen hatszáz fényképet láthatunk, köztük a gyilkos humorukról ismert lengyelek vicces fotóit, szemtelen szlovák és cseh műveket, fiatal magyar fotósok munkáit és az MTI hatalmas anyagának digitalizálása során előkerült ritka, archív kincseket.

Témának idén a "dialógus"-t választotta a magyar Fotóművészek Szövetsége, múlt és jelen, valamint a visegrádi négyek országainak fotói között képzelve el a párbeszédet. Ennek megfelelően a fesztiválra összeválogatott fényképek olyan eklektikus egyveleget alkotnak, mintha csak féltucat család több generációra visszatekintő fotóalbumának random darabjait dobtuk volna föl a falra. Ez azonban nem feltétlenül hátrány, az egymásba nyíló terekben összefolyó tárlatok megengedik, hogy a kiállítás szisztematikus bejárása (például jobbról balra, emeletről emeletre) helyett úgy ténferegjünk, ahogy kedvünk tartja vagy érdeklődésünk diktálja.

Az is a ténfergős-kóborlós nézelődés mellett szól, hogy a kiállított fotók közül nem mind kapja el azonnal a tekintetet: egy részük a nem szakmabeliek számára elég érdektelen (ezek azok, amelyekre a látogatók 80%-a azt mondaná, ő is el tudta volna készíteni), azonban jó néhány darabot érdemes közelebbről megnézni.

A szlovák Pavel Smejkal képe például ilyen: nem azért vonzza a tekintetet, mert szép fénykép; hiszen szemcsés, csúnya, fekete-fehér fotóról beszélünk. De ha közelről veszed szemügyre, látod, hogy a szögesdrót mögött csupa híres ember álldogál. Steven Seagal, Jim Carrey, Harry Potter, Louis de Funes, David Beckham, Harrison Ford, Woody Allen és Robbie Williams virít csíkos rabruhában, pokrócba csavarva a képen. A fotó poénja egy több mint hatvanéves felvétel, amely Auschwitz felszabadításakor készült. Az ázott, lefogyott lágerlakókról a szögesdrót mellett készített kép az évtizedek során az egyik legismertebb holokauszt-fotóvá vált, amellyel több kortárs kelet-európai művész is eljátszott már (például a lengyel Zbigniew Libera, aki 2002-ben vidám arcokkal készítette újra az ikonikus felvételt). A most látható szlovák fotó színészekkel és mozisztárokkal játszatja újra a sztorit.

Az egyik sarokban kiretusált nemiszervű sokkoló kamaszlány, a másikban egy srác magát lógatja a levegőben egy kézzel. Nekünk talán a lengyel és a szlovák szekció tetszett legjobban, Horst Kloever berlini kurátor, aki a kortárs szekció képeit válogatta, a magyarokat méltatta. Szerinte a cseh, lengyel, szlovák fiatal fotósok csupán eszközként használják a fotózást, mint egy művészeti ágat a sok közül, a magyar alkotók viszont eleve fotográfus-látásmóddal néznek a világra. Jó néhány magyar képen megvillantja fogait gúnyos mosolya alól az itthoni cinizmus.

A fiatalok friss, jellegzetesen modern képi nyelve mellett üdítően hat az idősebb hazai fotóművészek anyagából összeállított senior tárlat és az MTI archív fotókiállítása. A régebbi képeken érződik a fotográfia hagyományai iránti tisztelet, képi megoldásaik és témáik ismerősségük folytán sokszor érthetőbbek és befogadhatóbbak, mint a modern kortárs fotók. Ezért van az, hogy még egy giccses pléhkrisztus is szép tud lenni a napraforgók között (Ács Irén: A falvakat pléhkrisztusok őrzik), és az olyan egyszerű portré is sokat mesél nekünk, mint amilyen Tóth István Nehéz út volt című képe.

Beszédes a címe az MTI kiállításának: a Kinyílt fiókok arra utal, hogy a Magyar Távirati Iroda Fotóarchívumának tekintélyes anyagának feldolgozása és digitalizálása során bukkantak elő híres fotóművészek olyan felvételei, amelyeket vagy egyáltalán nem ismertek, vagy elveszettnek hittek eddig. Vince Mátyás, az MTI elnöke kissé szerényen azt mondta, hogy a válogatás csupán "egyhatod kiállítás" a VAM Design Center monstre programjában, pedig ez egyike a legérdekesebbeknek. A képek meghökkentő dokumentumok az ötvenes évekből, amelyek - mintegy bónuszként - fotóművészetileg is igen értékesek; érdeklődés kérdése, ki mely nézőpontból közelít.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Poroltó és fotóművészet | Nézz még képeket a kiállításról!

Olyan művészek alkotásait láthatjuk, akik Moholy-Nagy Lászlóval vagy Marton Munkacsival ellentétben itthon maradtak, így nem adatott meg nekik a világhírnév, de munkásságukat most megismerhetjük. Többek között Langer Kláráról, Járai Rudolfról, Vadas Ernőről vagy Kálmán Katáról van szó.

A képeket a híres magyar fotós, Keleti Éva válogatta, aki felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes közelebbről is megnézni ezeket a képeket a sok apró részlet miatt, amelyen megfigyelhetjük a korabeli építészetet vagy ruházkodást. Valóban hátborzongató élmény olyan régi fotókat látni, melyeken még áll a Nemzeti Színház, pontosan ott, ahol ma már a hetes buszt várjuk a Blahán. Vagy ha például felfedezzük egy képen, hogy az esténként kékes fényben úszó New York-palota még csak épülőfélben volt 1955-ben, amikor 90 fillérért mandarinszörpöt lehetett kapni a Nemzeti mellett. (Hollenzer Béla: Kukoricaárus a Nemzeti híres órája alatt, Budapest, Nagykörút, 1955. május 17.) De az is elég mókás tud lenni, hogy egy Pannónia pózolt a Hősök terén. És rácsodálkozhatunk arra is, hogy a Balaton nem volt mindig körbebetonozva...

Fotóhónap 2008 - Dialógus - VAM Design Center (VI., Király u. 26.) Nyitva: 2008. november 6. - 2008. november 30., minden nap 10.00-18.00. Jegyár: 2000 Ft (felnőtt), 1200 Ft (diák, nyugdíjas), 4000 Ft (családi).