Jut még élvezet a későn kapcsolóknak

Vágólapra másolva!
A megfontoltabbak már hónapokkal ezelőtt kinézték maguknak a Budapesti Tavaszi Fesztivál szenzációszámba menő fellépőit, és méregdrágán beszerezték előadásaikra a jegyet. Ha azonban azok közé tartozol, akik hirtelen felindulásból indulnak neki, hogy betoppanjanak egy-egy érdekesnek tűnő produkcióra, és nem a nagy nevek, hanem a váratlan élmények vonzanak, neked szól ez a cikk. A tavaszt indító kulturális programsorozat sűrű kavalkádjából kihalásztuk neked mindazt, amelyeknél nem kell ügyelni arra, mikor fogynak el a jegyek, mégis viccesek, frissek és szórakoztatóak. Sőt, arra is figyeltünk, hogy a pénztárcádat is kíméljék.
Vágólapra másolva!

Semmi Nigel Kennedy, Joshua Bell! Csak vicceseket válogattunk

A március 20-án kezdődő, bő kéthetes Budapesti Tavaszi Fesztivál szerencsére nemcsak hegedűvirtuózokról szól; az ő koncertjeik is érdekesek, de mi most szándékosan olyan programokat válogattunk össze, amelyek nemcsak a világhírű előadó neve jogán tarthatnak számot a figyelemre, hanem valamiért szokatlanok vagy különlegesek. És még jegyet is lehet kapni rájuk.

Az egyik ilyen előadás a szentpétervári Tyeatr Licedei vendégjátéka: a társulat számos színházi díjat is begyűjtött több évtizedes története alatt, de ami miatt igazán figyelemre méltók, az az, hogy egy egészen különleges színházi műfajt alakítottak ki maguknak - a pantomimes bohócszínházat, amelyben nem hangzik el egy szó sem, a groteszk jelmezek, maszkok, mozdulatok és az abszurd szituációk mégis akár tragikus történetet is elmesélhetnek.

"Ez nem cirkusz a szó hagyományos értelmében, hanem inkább színház, amely a cirkuszi bohócszám, a varieté és a tragikus farce határán helyezkedik el" - vallja magáról a társulat, amelyet a világ egyik legbizarrabb fizikai színházaként tart számon a színházi szakma.

A Tavaszi Fesztiválra érkező előadásuk szintén nem egy könnyed bohóctréfa, a Család (Szemianyuki) - Addams Family orosz módra című produkció egy mai család riasztó karikatúráját mutatja be, ahol az alkoholista apuka mindig azzal fenyegetőzik, hogy elhagyja a családot, a várandós anyuka azzal, hogy azonnal megszül, a hiperaktív gyerekek meg azzal, hogy megverik szüleiket. Mindezt bohócjelmezekben. (Itt nézhetsz bele, hogy néz ez ki színpadon.) Az edinburgh-i Fringe Fesztiválon már nagy sikert arató előadás március 26. és 29. között négy estén át vendégszerepel a Thália Színházban. (Jegyár: 3000-4000 Ft.)

Számos külföldi teátrum után a Nemzeti Színház is színre viszi Tom Waits és William S. Burroughs kultikus szerzeményét, a The Black Rider-t. A füstöshangú zenész és szerzőtársa, az amerikai beatnemzedék jeles írója "zenés mesé"-nek nevezték közös alkotásukat, de nyugodtan odatehették volna elé a "tragikus" és az "avantgard" jelzőket is.

RÁÉRSZ MÉG: NYÍLÓ KIÁLLÍTÁSOK


A Tavaszi Fesztivál kezdetére számos múzeum időzíti az év első nagy kiállításának megnyitóját, ezeket a tárlatokat még van időd megnézni, de nem árt tudni, milyen választási lehetőséged van, ha adódik egy szabad délutánod.

Március 20-án pénteken délután háromkor nyílik A nő dicsérete című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban; Alfons Mucha cseh képzőművész indákkal beszőtt, jellegzetes szecessziós plakátjait június 7-ig lehet látni Budapesten. (Teljesárú jegy: 2400 Ft, elővételben 2000 Ft)

Szintén március 20-án nyílik, viszont csak tíz napig látható a Millenárison a Kisvakond-kiállítás, amely a cseh mesehőst és kitalálóját, Zdenek Milert grafikák és rajzfilmek segítségével mutatják be. (A belépés díjtalan.)

Március 19-én nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban az idei Magyar Sajtófotó Kiállítás, amely az elmúlt év díjnyertes hazai sajtófotóit gyűjti össze. A tárlat április 26-ig látható Budapesten, utána vidéki körútra indul. (A teljesárú jegy 1000 Ft, de vannak kedvezmények.)

Március 24-től április 4-ig látható a Medence Csoport vicces szobanövény-tárlata. Az Urban Glasshouses (Városi üvegházak) című kiállítás lényege, hogy a város különböző pontjain talált, üres kirakatokba helyezik a jelentkezők által felajánlott növényeket, a tulajdonos fényképével együtt. A kirakatokról fénykép készül, amelyeket egybegyűjtve a Pipa utca 4. szám alatt láthatunk, a Makett Laborban, de a városban található "üvegházak"-ról rajzolt térkép alapján el is zarándokolhatunk a különös kirakatokhoz. A Medence Csoport egy csupa fiatalból álló kreatív művészeti csoportosulás, akiktől megszokhattuk a furcsa, de jópofa ötleteket; olyan összművészeti projektek kötődnek hozzájuk, mint például a Sziget Fesztivál tarotlabirintusa vagy a Szív képei kiállítás. (A belépés díjtalan.)

A Mai Manó Házban látható kiállításon azt láthatjuk, hogyan látják magukat a cseh nők. Fiatal fotográfusok reflektálnak nőiségükre, testükre, identitásukra. A tárlat április 2-től május 2-ig látható. (A jegy 700 Ft-ba kerül.)

A történet arról szól, hogy Wilhelm, a fiatal és jóhiszemű írnok (akit a Made in Hungária nagy, barna szemű sztárja, Szabó Kimmel Tamás játszik) reménytelenül szerelmes lesz a vadász lányába. Hogy elnyerje a vadász tiszteletét, megállapodik egy gonosz boszorkánnyal, Falábbal (a londoni verzióban Marianne Faithfull játszotta ezt a szerepet, Budapesten Básti Juli fog gonoszkodni). A boszorkány megbűvöl a fiúnak egy zacskónyi puskagolyót, amelyek mindegyike garantáltan eltalálja zsákmányt, de kiköti, hogy egyetlenegyszer ő, Faláb határozza meg, hol érjen célba a lövedék. Wilhelm naivan elfogadja a fausti paktumot, nem sejtvén, hogy az asszony gonosz tervet forral ellene. Bár a történet egy német mesén alapul, erős önéletrajzi kötődése is van: Burroughs valóban lelőtte feleségét, miközben részegen azt játszotta, hogy ő Tell Vilmos. Az avantgard musical zenéje 1993-ban lemezen is megjelent, a November című számot Tom Waits azóta is szokta játszani koncertjein. (Itt belenézhetsz egy érdekes dokumentumfilmbe, amely a mű születését meséli el; Tom Waits is megszólal benne.)

A budapesti verziót parádés csapat állította össze: Ascher Tamás volt a rendező, és játszik benne Kulka János, Hollósi Frigyes, Rába Roland, Molnár Piroska, Mátyássy Bence; a produkció zenei részéért pedig Zságer Balázs testvérétől kezdve Darvas Benedekig számos fiatal és tehetséges zeneszerző felel. Igaz, hogy csupán "szcenírozott koncert" az előadás, a jelmezeket tehát nélkülöznünk kell, de azt szívesen megnéznénk, ahogy Kulka és Szabó Kimmel együtt énekel. Az előadást azonban sajnos csak a Budapesti Tavaszi Fesztivál alatt játsszák, három estén át, április 3-án, 4-én és 5-én. (Jegyár: 3500 Ft)

Anger Zsolt, a tavalyi Filmszemle közönségdíjas A nyomozó-jának morc boncmestere a film sikere után nagy lelkesedéssel fordult a rendezés felé, legalább négy darabot visz színre az évadban, ezek egyike A hét asszonya című darab. Parti Nagy Lajos a saját novelláiból írt egy egész estés monodrámát Csákányi Eszternek, amelyben a színésznő hét nőt formál meg egyszerre, ami Csákányi Eszter különböző arcait, mimikáját ismerve élvezetes kísérletnek hangzik. A hét nő között van sikeres üzletasszony, kézimunka-előrajzoló, pecsenyesori pincérnő, bárzenész, villamoskalauznő, még színésznő is, akik (aki) egy presszó sarkában mesélik élettörténeteiket. A Nemzeti Színházban március 27-én és 28-án látható az előadás, de ez műsoron marad áprilisban is. (Jegyár: 2500 Ft)

Kinek jut eszébe színre vinni Karl Marx A tőke című politikai gazdaságtanát? A Rimini Protokoll nevű német társulatnak, akik egészen pontosan a mű első kötetét dolgozták fel színpadi formában. Az előadás tulajdonképpen egy színpadon megvalósított dokementumfilm, amelyben szakértők, magánemberek szólalnak meg, kedélyesen üldögélve egy könyvespolc fakkjaiban.

Forrás: Barbara Braun / Rimini Protokoll
A Rimini Protokoll Das Kapital című előadása

Az előadást természetesen - akárcsak egy valódi dokumentumfilm esetében - alapos kutatómunka előzi meg, de a szokatlan forma mégis idézőjelbe tesz minden elhangzott mondatot. (Itt belenézhetsz az előadásba.) A társulat feldolgozta már a Sabena légitársaság csődjét, Mannheim és Weimar lakosaival pedig átértelmeztették az életüket Schiller szövegeinek fényében. 2006-ban már jártak a Budapesti Őszi Fesztiválon, akkor az internetes társkeresés és a szívátültetés kérdéseit kutatták hasonlóan groteszk formában. Március 23-án és 24-én vendégszerepelnek a Nemzeti Színházban. (Jegyár: 1000-4500 Ft)