Táncdalfesztivál! Táncdalfesztivál?

Vágólapra másolva!
2010KONCERTBARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, 20.00Ha egy múltidéző koncertet rendezne a Művészetek Palotája október 20-án, ahol nosztalgiazene szólalna meg "azokkal" az énekesekkel, az est címe egyszerűen Táncdalfesztivál! lenne. Böhm György azonban a táncdalfesztiválok eredeti szellemiségét követi: a régi dalok, de új hangzások, szokatlan interpretációk estje lesz. S hogy mit választanak a több évtizedes slágerlistából az est szereplői: Malek Andrea, Palya Bea, Szolnoki Apollónia, Behumi Dóri-Kozma Orsi-Váczi Eszter, Dolhai Attila, Földes Tamás, Nagy Sándor? Hamarosan kiderül.
Vágólapra másolva!
2110KONCERTBARTÓK BÉLA NEMZETI HANGVERSENYTEREM, 19.30

Philip Glass két nyári koncertjét követően korunk egy másik világhírű zeneszerzője, a minimalista zene elsőszámú európai képviselője érkezik a Müpába október 21-én. Michael Nyman 1944-ben Londonban született és a Királyi Zeneakadémián folytatta tanulmányait, majd kis szünet után a Londoni Nemzeti Színház zenekarának vezetője lett. Ennek együttmaradt társulatából alapította meg 1976-ban zenekarát, a The Michael Nyman Bandet. Nyman számára a kortárs minimalista zene, az opera, a pop- és az etnikus zene egyaránt forrásul szolgál, művészetében így feloldódnak a merev műfaji határok. Legnagyobb sikereit Jane Campion és Peter Greenaway filmjeinek a zenéivel érte el, melyekből jó néhányat ezen az estén is műsorra tűz majd. A koncertet nyilvános beszélgetés előzi meg - melyre a belépés díjtalan -, ahol a zeneszerző a Kampec Doloresből és a Kontroll Csoportból ismert gitáros, Hajnóczy Csaba, valamint a nézők kérdéseire válaszol.

Forrás: [origo]