Vágólapra másolva!

Luxusvilla, helikopter és gésák



Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság spanyol elnöke döbbenten áll a különböző újságokban megjelent, személyét ért kritikákkal és vádaskodásokkal szemben.

Az elnök azt is elmondta, hogy japán napilapok arról számoltak be, miszerint tavaly, a naganói téli olimpiai játékok befejezése után óriási partit rendezett, ahol a NOB-tagokat többek között gésák is szórakoztatták.

"Először is el kell mondanom, hogy az említett időpontban a feleségemmel voltam. Különben is: gésák az én koromban? Hiszen 78 éves vagyok. Nem tudom, kik terjesztik ezeket a döbbenetes butaságokat, de elképesztő, hogy miket találnak ki az emberek" - mondta Samaranch.

Az olimpiai bizottság tagjainak fényűző életstílusával kapcsolatos állításokra az elnök hozzátette, hogy alaptalan állításokra nem kíván reagálni.

MTI

Ajánló: