Vágólapra másolva!

A Lakers egypontos sikere<br/>

Los Angelesben, a playoff egyik "legmeredekebb" párosításának első mérkőzésén a Lakers 101-100-ra győzte le a Houston Rockets együttesét. Allen Iverson 30 pontot dobott élete első rájátszás-meccsén, hogy Philadelphia 76ers az Orlando Magic otthonában diadalmaskodjon.

Iverson szárnyal a palánk felé

Fotó: Rick Fowler/Reuters

Iverson nem véletlenül tette ezt a kissé meglepő nyilatkozatot: a Miami Heat szombat esti fiaskója után a másik floridai csapat, az Orlando Magic is elbotlott, a Philadelphia 76ers elvette tőlük a hazai pálya előnyét. Iverson, aki élete első rájátszásmérkőzésén szerepelt, és annyira megmámorosodott, hogy azt mondta, akár még egyszer 48 percet is szívesen játszana. Azonnal. A későbbiekre vonatkozólag közölte: sok playoffmeccset szeretne még vívni.

Nyolc perccel a vége előtt 78-78 volt az állás, és ekkor a 76ers 23-8-as rohanásba kezdett, és megnyerte a meccset. Iverson mellett Matt Geiger játszott nagyot: 10-et dobott 23 pontjából ebben az utolsó időszakban, ráadásul leszakított még 10 lepattanót is. Geigert egyébként szabadügynökként igazolta a Philadelphia a szezon előtt, hatéves, 48 millió dolláros szerződéssel, és az 50 alapszakaszbeli találkozón 13,5-es pontátlagot produkált.

Anfernee "Penny" Hardaway, szakadt szalaggal a jobb csuklójában, 19 ponttal vezette a Magicet, de csak három pontot szerzett a második félidőben. A mérkőzésen 4/13-as mezőnymutatót hozott össze, mint ahogy az Orlando háromhátvédes "nyerő" formációja (Hardaway, Nick Anderson és Darrell Armstrong) kollektíve rosszul célzott: 16/49 a mezőnyből. Anderson és Armstrong 18-18 pontot dobtak, de Anderson kettőt értékesített 12 hármaskísérletéből, Armstrong pedig négy tripláját hét labdaeladással tette szinte semmissé.

A Western Conference első körének talán legnagyobb érdeklődéssel kísért párharcában a Los Angeles Lakers Shaquille O'Neal utolsó pillanatban bemutatott blokkjával egypontos győzelmet aratott a Houston Rockets felett. O'Neal Cuttino Mobley ziccerét prakkerolta le, megszólalt a duda, és a Lakers megmentette az első hazai meccset. O'Neal 27 pontja és 11 lepattanója mellé így gyűjtötte be negyedik blokkját.

A további két vasárnapi mérkőzésen a papírformának megfelelően alakultak a dolgok.

pont

lepattanó

asziszt

Orlando Magic

90

Hardaway 19

Grant 10

Armstrong, Hardaway 6

Philadelphia 76ers

104

Iverson 30

Lynch 12

Iverson 7

San Antonio Spurs

99

Duncan 26

Duncan 12

Johnson 9

Minnesota Timberwolves

86

Garnett 21

Brandon, Garnett 8

Brandon 11

Los Angeles Lakers

101

Rice 29

O'Neal 11

Fisher 6

Houston Rockets

100

Barkley 25

Pippen, Barkley 10

Pippen 8

Indiana Pacers

110

Rose 24

D. Davis 15

Jackson 12

Milwaukee Bucks

88

Allen 22

Robinson 7

Allen, Cassell, Robinson 3

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Shaq O'Neal mérkőzést eldöntő blokkja, AVI-ban, az NBA.comról