Vágólapra másolva!

Bajban vannak a NOB szponzorai<br/>

A John Hancock befektetési társaság felmérése szerint az amerikai polgárok a Salt Lake Cityvel kapcsolatban kirobbant korrupciós botrány óta kevesebbet vásárolnak azokból a termékekből, melyeket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szponzorai forgalmaznak.

A megkérdezettek 20 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nemcsak a NOB, hanem a testületet támogató vállalatok is csalódást okoztak, mert nem megfelelő célra költik a pénzüket.

David D'Alessandro, a NOB kiemelt támogatói közé tartozó John Hancock igazgatója cégének reklámtábláiról, hivatalos papírjairól töröltette az ötkarikát.

- El kell gondolkoznunk a polgárok véleményén - mondta az igazgató -, hiszen nem azért adunk 40 millió dollárt a NOB-nak, hogy elriasszuk az ügyfeleinket.

D'Alessandro az olimpiai tévéközvetítések ideje alatt 20 millió dollár értékben szeretett volna reklámidőt vásárolni, az ezzel kapcsolatos tárgyalásait azonban megszakította. Ezenkívül élesen bírálta a NOB reformbizottságát.

- Egyszerűen nevetséges, ami a NOB-ban folyik: a reformbizottság 80 tagjából 44 NOB-tag, tehát pont úgy állították össze a testületet, hogy semmilyen újítást ne lehessen megszavazni - bosszankodott D'Alessandro. - Sürgősen változtatni kell a vezetés összetételén, mielőtt az összes támogató elfordul az olimpiától és a napjainkban már nem létező olimpiai eszmétől.

(MTI)