Társoldalunk:

Elliott hármasával újra nyert a Spurs

Sean Elliott lábujjhegyről behintett egy triplát 9,9 másodperccel a végső dudaszó előtt, és ezzel a San Antonio Spurs - először vezetve a mérkőzés folyamán - 86-85-re legyőzte a Portland Trail Blazerst hétfőn, 2-0-s előnyt szerezve a Nyugati főcsoport döntőjében.

Fotó: Brian Dear/Reuters

Elliott boldog, Augmon Stoudamire-t
vigasztalja
Miután a Spurs 18 pontnyi deficitet olvasztott le kettőre, Elliott a jobb oldalvonal mellett kapott egy átadást (amelybe Stacey Augmon majdnem belenyúlt), lábujjaira emelkedett, hogy sarka ne érintse a vonalat, majd elengedte a labdát, amely átszállt a 211 centis Rasheed Wallace kinyújtott karjai felett és a kosárba hullt. "Nem tudom, hogy csináltam" - mondta Elliott, aki 22 ponttal zárt, és akinek ez volt a hatodik hármasa a mérkőzésen (hét kísérletből!).

A Spurs éppencsak meg tudta nyerni nyolcadik egymás utáni playoffmeccsét, a Portland edzője, Mike Dunleavy meg is mondta: "Adnék neki száz dolcsit, ha újra megcsinálja ugyanezt. Teljesn úgy tűnt, hogy jól védjük a palánkot." A Trail Blazers számára szinte katasztrófaértékű a vereség, nemcsak a 0-2-es állás miatt, hanem azért is, mert nem egész két perccel a vége előtt még nyolc ponttal vezettek. A hatalmas Alamodome tömérdek nézője előtt a Portland idén négyszer kapott ki négy, kétszer egy ponttal.

Fotó: Reuters

Robinson és Sabonis küzd a
palánknál
A Spurs csapatmunkájára jellemző, hogy Tim Duncan 23 pontot, 10 lepattanót és öt blokkot, David Robinson 14 pontot, 7 lepattanót és 3 blokkot, Mario Elie 11 pontot, Avery Johnson 10 pontot és hét gólpasszt jegyzett. A vendégeknél Arvydas Sabonis volt a legponterősebb 17-tel, de ő a negyedik negyedben nem játszott, Wallace 13, Brian Grant 10 pontot dobott, de mindketten sokat ültek a faltjaik miatt.

A harmadik találkozót pénteken Portlandben rendezik, és a Blazersnek a hátralévő öt meccsből négyet meg kellene nyernie a végső győzelemhez, ami igencsak nehéz feladatnak ígérkezik, tekintve, hogy a San Antonio mindössze négyszer veszített legutóbbi 32 mérkőzése során. Ráadásul a portlandiek nemcsak a meccset, de gólerős hátvédjüketés házi gólkirályukat is elveszítették talán hétfőn, Isaiah Rider ugyanis rásérült jobb sarkára még az első negyedben, és onnantól jobbára a padon üldögélt.

 

 

pont

lepattanó

asziszt

San Antonio Spurs

86

Duncan 23

Duncan 10

Johnson 7

Portland Trail Blazers

85

Sabonis 17

Sabonis, Grant 7

Stoudamire 7

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: