Vágólapra másolva!

Az IAAF minimum 30 millió dollárt vár Sydneytől<br/>

Primo Nebiolo, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség olasz elnöke jelezte, hogy az IAAF legalább 30 millió dollárt vár a 2000-es sydneyi olimpia szervezőitől.

"Nem fogom beérni morzsákkal, mint ahogyan az történt 1996-ban. Az atlantai ötkarikás játékok házigazdáitól nevetséges összeget, 8,7 millió dollárt kaptunk, szemben az általunk kalkulált 77 millióval." - Idézet Nebiolo nyilatkozatából, amely a legnépszerűbb olasz gazdasági napilapnak számító Il Sole-24 Oréban jelent meg.

Primo Nebiolo az igényük indokaként megemlítette, hogy a sydneyi olimpia szervezőbizottsága már egy évvel a játékok kezdete előtt 550 ezer jegyet eladott az atlétikai versenyekre, amelyeknek a 110 ezer néző befogadására alkalmas stadion ad otthont.

Az IAAF első embere derűlátással szólt a nemzetközi szövetség bevételeinek folyamatos növekedéséről. Mindenekelőtt a televíziós jogok értékesítéséből, a közvetítésekből származó jövedelmeket említette. Bár pontos adat még nincs, 1999-ben mintegy 40 millió dollár származik ebből a forrásból, s további 20 milliót fizetnek a szponzorok.

Az interjúban Nebiolo kitért arra is, hogy az IAAF-nek 2009-ig kész a versenyprogramja: 2001-ben Edmontonban lesz a világbajnokság, majd kétévenként követi egymást Párizs, London, Tokió és Berlin. Az évente megrendezésre kerülő Golden League-sorozatnak 7 helyett 8 állomása lesz a jövőben: London is "beszáll" Monte-Carlo, Zürich, Párizs, Róma, Berlin, Brüsszel és Oslo mellé.

(MTI)