Vágólapra másolva!

Az egekbe szökhetnek az olimpia hotelárai<br/>

Komoly nézeteltérés támadt a jövőévi sydneyi olimpia szervezőbizottsága (SOCOG) és az Ausztrál Szállodaszövetség (AHA) között: kiderült ugyanis, hogy az a megállapodás, amit még 1992-ben kötöttek az olimpia alatti szobaárakkal kapcsolatban, félreértésen alapult.

A hotelek közölték, hogy őket semmiféle megállapodás nem köti, mert a SOCOG-gal nem közvetlenül ők egyeztek meg, hanem az AHA tárgyalt. Az AHA betartaná a megállapodást, csak nincsenek saját szállodái, míg a szállodák képviselői kijelentették: rájuk, mint az üzleti világ önálló szereplőire, semmiféle olyan alku nem vonatkozhat, amit szövetségük kötött.

A jelek szerint Sydney követi majd Barcelona szomorú példáját, ahol az árak 1992-ben a megszokott többszörösére ugrottak. Az egyik legismertebb sydneyi hotel, a Wentworth máris közölte, hogy a ma még 170-180 ausztrál dollárért kapható szobáért jövőre, az olimpia alatt 400 dollárt (több mint 63 000 forintot) fog kérni. A már korábban lefoglalt helyekre ez az "új fenyegetés" nem vonatkozik.

A SOCOG és az AHA most megint elkezd tárgyalni, hogy a kirobbant vitát tisztázzák. Nagyon úgy látszik azonban, hogy aki eddig nem foglalt szobát az olimpia idejére, drága árat fizet mulasztásáért.

(MTI)

Ajánló:

Az olimpiai mozgalom honlapja