Vágólapra másolva!

Új uszoda Sydneyben, csak vízilabdázóknak<br/>

Négyezer néző befogadására alkalmas tribünök lesznek a Sydney közelében épülő ryde-i uszodában: itt rendezik majd az olimpiai vízilabdatorna csoportmérkőzéseit, mert csak a középdöntőnek és a döntőnek lesz helyszíne az addigra 18 ezres befogadóképességű Nemzeti Vízisport Központ.

A 17 500 férőhelyes Aquatic Centre
Samaranch szerint a világ legjobb uszodája

Az olimpia után a nagy tribünöket, akárcsak az olimpiai úszóstadionban, eltüntetik, így megkímélik magukat a helyiek a felesleges fenntartási költségektől. A nézőszám "normál" körülmények között 800 lesz. Az uszoda kiegészül egy kosárlabdacsarnokkal, amely a játékok alatt a rendezőknek, a játékosoknak és a sajtó számára kínál kényelmes, komfortos elhelyezést.

A ryde-i uszoda főpróbája jövő júniusban lesz, amikor nemzetközi női tornát rendeznek itt az ausztrálok. Ross Coggan, az uszoda igazgatója szerint júniusra minden elkészül Ryde-ban. Eddig a hasonló ígéreteket be is tartották az olimpia házigazdái, akik az építkezésekre különleges figyelmet fordítanak, ennek megfelelően a létesítmények terén máris rendkívül jól állnak.

A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kuvaiti ülésén elhatározta, hogy 2001-től vízilabdában elkezdődnek a Világliga küzdelmei. Részletekről még nincs hír.

Az uszodai sportágak nemzetközi szervezete emellett döntött néhány olyan kérdésben, amely a jövőévi versenynaptárra vonatkozik. Eszerint Sydneyben rendezik január 25-29. között a 12. műugró Világ Kupát. A hosszútávúszók Világ Kupájában 2000-ben 13 versenyt bonyolítanak le 9 országban, de ebben a szakágban még lehetnek változások.

A sydneyi olimpia szervezőbizottságát (SOCOG) képviselő küldött az ülésen hivatalosan bejelentette, hogy az ötkarikás úszóversenyekre minden jegy elkelt, s a műugróeseményekre is elfogyott a belépők nagy része.

(MTI)

Ajánló:

A milleneumi olimpia honlapján