Vágólapra másolva!

Botrányos jegyelosztás Sydneyben<br/>

Szinte biztosra lehet venni, hogy Sandy Hollway, a sydneyi olimpia szervezőbizottságának (SOCOG) ügyvezető igazgatója - aki az egyik krízisből a másikba bukdácsol, most éppen a jegyárusítási bonyodalmak miatt érték éles kritikák - hamarosan távozni kényszerül posztjáról.

Hollway felajánlotta lemondását Michael Knight olimpiai miniszternek, a SOCOG elnökének, de ő azt egyelőre nem fogadta el. Ám szinte biztos, hogy Hollway nem lesz képes jövő év szeptemberéig a helyén maradni s megtartani évi 400 000 ausztrál dolláros (körülbelül 62 és fél millió forintos) fizetését. Az igazgató most összepakolta családját, és kéthetes szabadságra ment. Könnyen elképzelhető: mire vége a pihenésnek, már nem lesz a posztján, még az is lehet, hogy már a szabadság alatt sor kerül menesztésére.

A SOCOG igazgatótanácsa - kizárólag meghívott és kinevezett személyek - legutóbbi hétórás tanácskozásán egyetlen témával foglalkozott: a jegyárusítással. Részt vett az ülésen a jegyelosztásért felelős igazgató, Graham Richardson is: ő nem olyan régen a munkáspárti kormány minisztere volt, aztán egy kisebb korrupciós botrány miatt lemondott. Most mint rádiókommentátor és tárcaíró keresi a mindennapiját Ausztrália leggazdagabb emberének, a kb. 6 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező sajtócézárnak, Kerry Packernek a birodalmában.

A jegyárusítási botrány egyre dagad, kiszivárgott hírek szerint az ausztrál igénylőknek egy percig sem volt, s most már egyre kevésbé van esélyük arra, hogy a befizetett - nem kevés - pénzük ellenében hozzájussanak ahhoz a belépőhöz, amit igényeltek.

(MTI)

Korábban:

Tovább gyűrűznek, már-már botrányt sejtetnek Sydneyben az olimpiai jegyárusítás fejleményei: közel negyedmillió belépő "eltűnt".