Vágólapra másolva!

Olimpia 2008-ban Izraelben?<br/>

Elképzelhető, hogy az izraeli Tel-Aviv és Gáza közös pályázatot nyújt be a 2008-as nyári olimpiai játékok rendezési jogának elnyeréséért.

A Yediot Aharonot című helyi lap szerint az ötlet egy, a kormány munkáját segítő tanácsadó irodától származik. A Benjamin Netanjahu volt minisztelnök 1996-os kampányában is jelentős szerepet játszó Arad fivérek, valamint húguk, az 1992-es barcelonai olimpián cselgáncsban ezüstérmes Yael Arad készítette azt a tervet, amelyről hamarosan a kormány is véleményt formál. Az elképzelés szerint a pályázat "A béke olimpiája, Tel-Aviv - Gáza, 2008" címet viselné, a játékokat a zsidó és a palesztin közösség együtt rendezné.

Az ötletről már korábban nyilatkozott Simon Peresz regionális fejlesztési miniszter: ő lelkesen támogatná a pályázatot. Jóval visszafogottabban foglalt állást Alex Guiladi, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke, aki úgy véli, hogy 2008 kissé korai lenne, mivel a szóban forgó városok nem rendelkeznek még alapfokú sportinfrastruktúrával sem. Szerinte a 2012-es olimpiáért lenne célszerű pályázni.

A 2008-as játékok rendezési jogáért jövő februárig kell jelentkezni, a helyszínkijelölésre 2001. szeptember 5-én kerül sor.

(MTI)