Vágólapra másolva!

62.29 év az átlagéletkor a NOB-ban<br/>

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) 104 tagja van, az átlagéletkoruk 62.29 év. Most még 80 év a felső korhatár, de négyen örökös tagként életük végéig a testületben maradhatnak.

Az "örökösök": Joao Havelange, a FIFA egykori elnöke - a brazil sportvezető 83 esztendejével a NOB legidősebb tagja -, továbbá Marc Hodler (svájci, 81), Mohamed Mzali (tunéziai, 73) és Alexandre de Merode (belga, 65).

Jelenleg huszonheten idősebbek 70 évnél. Ha a decemberi közgyűlésen jóváhagyják a reformbizottság hétvégi határozatát, vagyis a felső korhatár csökkentését 80-ról 70 évre, akkor ők elvesztik tagságukat. A módosítás jelentősége azonban csökken, ha bevezetik a nyolcéves szabályt, melynek értelmében maximum nyolc évig lehet valaki tagja a testületnek.

Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke ígéretet tett arra, hogy a változtatások csak az új tagokra vonatkoznak, régi jogokat nem kívánnak csorbítani. Svájci lapok szerint ezt a gyakorlatban nem lehet megvalósítani, mert akkor évtizedeket kellene várni az újítások bevezetésére. Hiszen az elnök szavai azt jelentik, hogy csak arra a 11 új belépőre lennének érvényesek a változtatások, akikkel 115-re bővítik a létszámot.

Vilmos Sándor herceg a legfiatalabb (32 éves). A holland trónörökös tavaly lett tagja a NOB-nak, és belépésekor azt ígérték neki, hogy 2047-ig maradhat a testületben. A reformbizottság döntése után azonban elképzelhető, hogy 2007-ben át kell adnia a helyét másnak.

(MTI)