Vágólapra másolva!

Vereséggel kezdett a Bulls<br/>

Az NBA második játéknapján bemutatkozott Dávid Kornél, akinek csapata, a Chicago Bulls első mérkőzésén hazai pályán tízpontos vereséget szenvedett a New York Knickstől.

Fotó: Reuters

Shaquille O'Neal volt a nap
embere

Második meccsén is győzött a Boston Celtics, az áldozat ezúttal a Washington Wizards legénysége volt. A találkozó előtt Bill Russell, az egyesület legendás centere tartott ünnepi beszédet az 50. éve a zöld-fehéreket szolgáló Red Auerbach tiszteletére. Eric Williams, a bostoni támadó meg is jegyezte a meccs után: "Kétségtelenül feltüzelt minket Russell beszéde." Az első hazai találkozóján nyerni tudó Celtics legeredményesebbje a 20 pontig jutó ukrán Vitaly Potapenko volt.

Auerbach elnök - akinek 16 NBA-győzelmet köszönhet a Boston - a második negyed után tartott beszédet, ami után a harmadik harmadban 36-20-ra verte a Wizardsot a hazai csapat, eldöntve ezzel a találkozót.

Clevelandben Shawn Kemp dobott 27 pontot, szerzett 15 lepattanót, elősegítve ezzel a Cavaliers 97-90-es győzelmét a New Jersey Nets felett. Randy Wittman mesternek ez volt az első győzelme a Cavs élén.
"Nagyszerűen játszott, óriási volt, mind a dobóteljesítménye, mind a lepattanószerzése, derék munkát végzett" - mondta Wittman Shawn Kempről.

A Netsből Stephon Marbury jutott a legtovább, a védő 27 pontot ért el, ám a 25 mezőnybeli kísérletéből csupán 7 ment be, valamint mindössze egy asszisztra futotta az erejéből.

Ahogyan Randy Wittman a Clevelanddel, Doc Rivers az Orlando Magickel szerezte meg első edzői győzelmét jelenlegi csapatánál. Pat Garrity 20 pontot szerzett, és bár az ellenfélnél Grant Hill tízzel többet dobott, a győzelmet mégis a Magic söpörhette be, köszönhetően - többek között - Chris Gatlingnak, aki 14 ponttal járult hozzá az előző szezonban a keleti főcsoport élén végzett együttes győzelméhez.

Portlandban Damon Stoudamire 23 pontot dobott, ám nem sokkal maradt el tőle Scottie Pippen és Steve Smith sem, akik 22-ig jutottak, előidézve ezzel a Trail Blazers magabiztos, 121-98 arányú diadalát a Los Angeles Clippers ellenében. Stoudamire 17 mezőnybeli kísérletéből 10 bizonyult sikeresnek, adott 9 gólpasszt, Arvydas Sabonis kiegészítette ezt 16 ponttal és 13 lepattanóval. A kiváló egyéni teljesítmények mellett a Blazers remekül funkcionál csapatként is: eddigi mindkét meccsét nyerte, összesen 43 ponttal többet szórva ellenfeleinél.

Fotó: Reuters

Pamela Anderson is ott
volt a Lakers-meccsen

Chicago Bulls-New York Knicks 74-84
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Simpkins 17, Brand 8, Hoiberg, Brown 3-3, illetve Houston 23, Johnson 9, Ward 9

Boston Celtics-Washington Wizards 112-101
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Potapenko 20, Griffin, Potapenko 8-8, Anderson 10, illetve Richmond 20, Austin 10, Richmond 6

Cleveland Cavaliers-New Jersey Nets 97-90
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Kemp 27, Kemp 15, Sura, Miller 7-7, illetve Marbury 27, Feick 13, Van Horn 4

Orlando Magic-Detroit Pistons 103-94
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Garrity 20, Abdul-wahad 11, Armstrong 7, illetve Hill 30, Williams 12, Hill 7

Portland Trail Blazers-Los Angeles Clippers 121-98
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Stoudamire 23, Sabonis 13, Stoudamire 9, illetve Odom 23, Odom 7, Anderson 4

Los Angeles Lakers-Vancouver Grizzlies 103-88
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Oneal 28, Oneal 10, Fisher 8, illetve Abdur-rahim, Dickerson 19-19, Abdur-rahim 11, Bibby, Harrington 4-4

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.