Vágólapra másolva!

Samaranch szerint a korrupciós botrány a NOB javát szolgálhatja<br/>

Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint a szervezet képes a saját javára fordítani az egy évvel ezelőtt kirobbant vesztegetési botrányt.

- Minden válságnak megvan a maga pozitív oldala - összegezte az elmúlt év fejleményeit Samaranch. - Olyan lényeges változtatásokba kezdtünk, amelyekre a krízis nélkül nem lett volna mód. Ha a reformok életbe lépnek, talán elmondhatjuk majd, hogy túlvagyunk a gondokon.

A rendkívüli közgyűlés december 11-12-én szavaz arról a reformcsomagról, melyet az idén életre hívott NOB-2000 bizottság dolgozott ki.

Tavaly december 2-án Marc Hodler, a végrehajtó bizottság rangidős svájci tagja a testület soros ülése előtt újságíróknak széleskörű korrupcióról beszélt. Bár a 2002-es téli olimpiát rendező Salt Lake City kapcsán már két héttel korábban napvilágot láttak bizonyos kellemetlen hírek - vagyis hogy az amerikai pályázók annak idején ösztöndíj-alapítványt hoztak létre NOB-tagok családtagjai számára -, a botrány egyelőre helyi keretek között maradt.

Csakhogy a Salt Lake Cityben vizsgálódó NOB-küldött, Hodler november végén már azt mondta: az egyetemi ösztöndíjak osztogatása felér a vesztegetéssel. Azt állította, hogy a rendezők megvásárolták az olimpai helyszínekről szavazó NOB-tagok voksait.

Az ügybe belekeveredett Atlanta (1996), Sydney (2000), valamint az előző téli olimpiának otthont adó Nagano (1998) is.

Ezek után kezdődött meg a tisztulási folyamat: a vétkeseket kizárták, illetve figyelmeztették, továbbá nekiláttak a változtatási tervek kidolgozásának. A legsúlyosabb vádak - miszerint ügynökök sokmillió dollárért szabályosan kereskednek a szavazatokkal - soha nem nyertek bizonyítást.

- Nagyon meglepődtünk Hodler állításain - emlékezett vissza Dick Pound alelnök, aki a Salt Lake Cityvel kapcsolatos belső vizsgálatot vezette. - Meghívtuk bizottságunk elé, de még jobban meghökkentünk, amikor érdeklődtünk a részletekről, és csak annyit mondott, hogy azokkal nem szolgálhat, mindenről csak hallomásból tud.

(MTI)

Ajánló:

Az olimpiai mozgalom honlapja