Vágólapra másolva!

Tovább nőtt a sydneyi hiány<br/>

Újabb 48 millió amerikai dollárral nőtt a sydneyi olimpia szervezőbizottságának (SOCOG) költségvetési hiánya, miután a belépők értékesítéséből a vártnál kevesebb pénz folyt be. Közben New Yorkban az FBI folytatta Samaranch meghallgatását.

A Daily Telegraph című ausztrál napilap szerint a jegyeladásából származó bevételre vonatkozó becslés rossz volt. A SOCOG már eddig is pénzhiánnyal küszködött, miután több támogató visszalépett. A 48 milliós kieséssel a szervezőknek összesen 128 millió dollár mínusszal kell számolniuk. A SOCOG legközelebbi ülésén az újabb kiesés pótlásának lehetőségeit vitatják meg az érintettek.

"Minden úgy történt, ahogy vártam, teljesen normálisan, bár a találkozó nem volt éppen barátinak mondható" - jelentette ki a spanyol El País című napilapnak adott villáminterjújában Juan Antonio Samaranch. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke akkor nyilatkozott így, amikor visszatért New Yorkból, ahol az FBI igazságügyi osztálya előtt felelt a NOB korrupciós ügyeiről, a Salt Lake City-i 2002-es téli olimpiai játékokkal kapcsolatban feltett kérdésekre.

Samaranch elmondta az El Paísnak, hogy az FBI-meghallgatás mintegy 5 órán át tartott, és "a vártnál hamarabb fejeződött be". A találkozón Samaranchon kívül a NOB-ot két amerikai ügyvédje, valamint Francois Carrard vezérigazgató és Samaranch titkárnője képviselte.

Az egyetlen témát Salt Lake City korrupciós ügye jelentette, a részletekről az elnök nem nyilatkozott, hisz a találkozó - az előzetes megállapodás alapján, az FBI kérésére - titkos volt. Az El País riporterének azon kérdésére, hogy lezártnak tekinti-e az ügyet, a NOB elnöke így válaszolt: "Nem tudom. Beszámoltam a NOB-on belüli változásokról, amelyek alapján elkerülhetjük, hogy a jövőben is előfordulhassanak hasonló, sajnálatos esetek. Arról is biztosítottam az FBI-t, hogy bármikor újra megjelenek, ha szükséges."

(MTI)

Ajánló:

A pénzhiánnyal küszködő olimpia