Vágólapra másolva!

Káprázatos Garnett-finis Denverben<br/>

Kevin Garnett reménytelen helyzetből mentette hosszabbításra a Minnesotának a Denver elleni meccsét, majd a hosszabbításban a győzelmet is kicsikarta csapatának. A tartalékos Clevelandben tripla-duplát ért el Andre Miller, ám ez is kevés volt az Atlanta Hawks ellen.

Fotó: Reuters

Nashék elrontották a Clippers-edző debütálását

Clevelandben Isaiah Rider 23 pontot dobott és további 5 Atlanta-játékos ért el duplát a Hawks 102-94-es győzelme során. A Cavs nélkülözte két kezdőhátvédjét, Bobby Surát és Brevin Knight-ot, ráadásul félúton elvesztette legponterősebb játékosát, Shawn Kempet is, akit a játékvezető állított ki, mert vitába szállt vele. Bimbo Coles és Alan Henderson fejenként 16 pontot dobtak az Atlantában. A Cleveland legjobba kétségtelenül az újonc Andre Miller volt, aki ragyogóan helyettesítette hiányzó társait, és minden főbb kategóriában csapata legjobbja lett, ezen felül pályafutása első tripla-dupláját is begyűjtötte (28 pont, 10 lepattanó, 12 gólpassz).

Fotó: Reuters

Carter Bucks-védők gyűrűjében

Orlandóban a kispados Chucky Atkins és Pat Garrity 28 pontot variált össze a befejező negyedben, vállukon cipelve a Magicet a 107-102-es, Indiana Pacers elleni diadalra. Atkins 15, Garrity 13 pontot szerzett a kérdéses periódusban, amelyben a Magic hétpontos deficitet dolgozott le, főként egy negyed-nyitó 18-6-os darálás segítségével. Az Indiana legjobbja Jalen Rose (25) volt, érdekesség, hogy a Magic-kispad - Pacers-kispad különmeccset 58-34-re hozták a hazaiak.

Washingtonban Elden Campbell szezoncsúcsot dobott (27), Derrick Coleman, Eddie Jones és David Wesley pedig egyenként egy 20-ast, meg is verték a vendég charlotte-iak a Wizardst. A Wizardok egész este szorgosan faultolták ellenfeleiket, ami végül 55 Charlotte-büntetőhöz vezetett (ebből 42-tőt értékesített a Hornets, Campbell egymaga 18-ból 15-öt). Mitch Richmond 22, Rod Strickland 20 pontot dobott a Washingtonban, akiknek a Michael Jordan által választott Darrell Walker edzővel mutatott mérlege 1-3-ra esett vissza.

Erick Strickland 24 és Dirk Nowitzki 20 pontja elrontotta Jim Todd mester debütálását, a Dallas kulcsjátékosai ugyanis 119-106-os győzelmet könyvelhettek el az L.A. Clippers otthonában. Toddot - aki 1998 óta volt másodedző a Clippersnél - csütörtökön nevezték ki ideiglenesen vezetőedzőnek, mikor Chris Fordot a klub 11-34-es mérlege miatt menesztették. Michael Finley kis híján tripla-duplát szerzett a Dallasban (19, 10, 9), akik egyébként hamar irányításuk alá vonták a játékot, majd a félidőben 67-51-re vezettek. A legutóbbi 14 meccséből 13-at elvesztő Clippers legjobbja Maurice Taylor (17) volt.

Washington Wizards - Charlotte Hornets 102-110
MCI Center, 18 422 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Richmond 22, Murray, Howard 10-10, Strickland 8, illetve Campbell 27, Coleman 10, Mason, Coleman 5-5

Cleveland Cavaliers - Atlanta Hawks 94-102
Gund Arena, 18 595 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Miller 28, Miller 10, Miller 12, illetve Rider 23, Mutombo 17, Rider 9

Orlando Magic - Indiana Pacers 107-102
Orlando Arena, 15 421 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Amaechi 19, Wallace 11, Atkins 7, illetve J. Rose 25, Davis 14, J. Rose, M. Jackson, Best 4-4

Milwaukee Bucks - Toronto Raptors 95-98
Bradley Center, 18 717 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Robinson 29, Johnson 13, Cassell 5, illetve Carter 30, Carter 11, Oakley 7

Denver Nuggets - Minnesota Timberwolves 97-105 - hosszabbítás után
Pepsi Center, 19 099 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Posey 23, LaFrentz 13, Alexander 7, illetve Garnett 30, Garnett 14, Jackson 5

Los Angeles Clippers - Dallas Mavericks 106-119
Staples Center, 13 646 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Taylor 17, Olowokandi 11, Hudson 6, illetve Strickland 24, Finley 10, Finley 9

[laky]

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló: