Vágólapra másolva!

Nincs nyugalom az uszoda közül<br/>

A rendkívüli érdeklődés miatt a tervezettnél is nagyobbra kell átalakítani a sydneyi olimpiai uszoda lelátóját. Az építkezés már eddig is sok vihart kavart, s ez még most sem csitult el.

Fotó: Reuters

II. Erzsébet brit királynő nemrég az olimpia
helyszínein járt, köztük az uszodában is

Cox a lelátó-építési anomáliával kapcsolatban megjegyezte: legalább 3000 helyről nem lesz látható a medence egy része. Emellett pazarlásnak tartja, hogy az olimpiára, azaz egyszeri alkalomra ekkora kapacitásbővítésre kerüljön sor, mert a játékok után - vélhetően - soha többé nem telik meg a 17 és félezres tribün.

Az építész úgy véli, hogy még az általa tervezett plusz 8000-es lelátó is túl nagy, s az eredeti 4000 férőhely bőven elég lenne október 1-től.

Az a szervezet, amelyiknek hatáskörébe tartozott és tartozik az összes létesítmény kivitelezése, feleslegesnek tartja az aggodalmakat. Bob Leece helyettes vezérigazgató állítja, hogy minden néző mindent fog látni, bárhol is ül. Vagyis: szerinte az építész nem érti a dolgát.

Bár... Valami igaza lehet, mert az uszodán belül óriási kivetítőn is követhetik majd az eseményeket rövidlátók...

(MTI)

Ajánló:

A millenniumi olimpia hivatalos oldalai