Társoldalunk:

A Knicks elsöpörte a Raptorst, a Kings és a T'wolves talpon maradt

Mindhárom vasárnapi mérkőzésen sweepet fejezhetett volna be az esélyesebb csapat, de ez csak a New Yorknak sikerült, amely a Toronto ellen 3-0-val jutott tovább. A Sacramento és a Minnesota hazai pályán szépített az L. A. Lakers, illetve a Portland ellen.

Fotó: Reuters

Ewingék néha szó szerint is
lenyomták a Torontót
A New York-iak tapasztalata vetett véget a Toronto első playoff-szereplésének. Allan Houston 23 pontjával, illetve Larry Johnson fantasztikus hajrábeli hárompontosával, valamint a mérkőzést záró 9-2-es rohammal a Knicks 87-80-ra verte a Raptorst az NBA történetének első, az Egyesült Államok területén kívül rendezett playoffmérkőzésén.

A meccs az utolsó percben dőlt el, amikor a torontói ifjak tapasztalatlansága a Knicks csatában edzett harcosainak esett áldozatul. "Akkor kezdtek dolgozni, amikor szükségük volt rá" mondta a Raptors edzője, Butch Carter. "Mi pedig egyszerűen nem tudtunk megnyugodni: a legjobb példa erre, hogy 21 hármaskísérletünkből három ment be. Ezt pániknak hívják."

Fotó: Reuters

Johnson nagy L-t mutatva
ünnepli a hármast
A Raptors kétpontos vezetéssel kezdte a negyedik negyedet, és még egy perccel a vége előtt is döntetlen (78-78) volt az állás. Na, ekkor jöttek a New York-i veteránok. Johnson két büntetője után Houston egy lopott labdából dobott egy tempót. 44 másodperc volt hátra, amikor Antonio Davis (aki 18 pontjával a hazaiak legjobbja volt) két büntetővel kettő pontra csökkentette a különbséget, de Johnson (aki nyolcat szerzett 14 pontjából a záró játékrészben) csodálatos triplát dobott, és a Knicks öttel ment 24 másodperccel a vége előtt.

A Toronto legnagyobb sztárja, Vince Carter (akit sikerrel tartott Latrell Sprewell 15 ponton) és Dee Brown is hármaskísérleteket hagytak ki a fennmaradó időben.

A Knicks az Eastern Conference elődöntőjében azzal a Miami Heattel találkozik, amellyel az elmúlt négy évben mindig randevúzott a playoffban, és amellyel a párharcukat az NBA legádázabbjának tartják. A Miami egyébként szintén három meccsen döntötte el a továbbjutást a Detroit ellen, így mindkét együttes pihenten várhatja a következő kört.

Fotó: Reuters

O'Neal menekülni próbál a Kings-kommandó elől
Az erőtől duzzadó Los Angeles Lakers rögtön az első buktatón elbukott, ami a reménybeli bajnoki címe felé vezető hosszú úton elébe került: az idegenben két sima vereséget szenvedő Sacramento Kings, megbabonázva csurig telt csarnokának lázas zajától, egy negyedik negyedbeli 14-0-s rohammal száguldott a 99-91-es győzelembe.

"Amit a játékosaim ma csináltak, attól el kell szégyellniük magukat" - jegyezte meg a Lakers edzője, Phil Jackson. "Ma még nyalogathatjuk ezt a sebet, de amikor holnap megint idejövünk, játszanunk kell, ahogyan a legjobban tudunk." Kobe Bryant 35 pontot, Shaquille O'Neal pedig 21-et és 17 lepattanót tett oda a Lakersért, amelynek a fennmaradó része tényleg mintha nem is lett volna a pályán. Ennek ellenére ők az esélyesei a keddi negyedik mérkőzésnek, amelyet szintén Sacramentóban rendeznek.

A Lakers 71-66-os vezetéssel kezdte a negyedik negyedet, amikor Predrag Stojakovic és Tony Delk felkászálódtak a kispadról, és besegítettek Chris Webbernek, hogy összevakarják ezt a győzelmet. Stojakovic tizet dobott 19 pontjából, Delk pedig kilencet a 11-ből a negyedik negyedben, utóbbi négy támadólepattanót is letépett. Webber, a Kings motorja 29 ponttal, 14 pattanóval és 8 asziszttal zárt. "Hiszek a realitásokban, és azok most azt mondják nekem, egy jó csapatot vertünk meg, de kedden tajtékozva fognak idejönni, és akkor fel kell kötnünk a gatyánkat" - jósolta Webber, nem hagyva kétséget az erőviszonyok felől.

Fotó: Reuters

Kevin Garnett azt mutatja:
lesz negyedik meccs
A Minnesota Timberwolves lemásolta a sacramentóiakat: esélytelenként elkönyvelve, fantasztikus közönség előtt kapták el a Portland Trail Blazerst, 94-87-es győzelmükkel 2-1-re módosítva a párharc állását. Kevin Garnett, aki soha korábban nem jegyzett tripla-duplát, most egy hét alatt a másodikat rakta össze, 23 ponttal, 13 lepattanóval (mind defenzív) és 10 gólpasszal segítve a hazaiakat.

"Bulit kellene rendeznünk itt a Target Centerben a közönségünkkel" - mondta Garnett. "Nem mintha nagy party-őrült lennék, de a népek megérdemelnék, mert hihetetlen jók voltak ma este." Főleg Terrell Brandonnak segített a közönség, mert ő, pályafutása egyik legjobb mérkőzését játszva, 12 pontot dobott az első negyedben, és meg sem állt 28-ig, ami egyéni csúcs a rájátszásmeccseket tekintve, valamint kiosztott 12 gólpasszt és leszedett hét pattanót. Anthony Peeler is sokat segített, 13 pontjából tizet a negyedik negyedben dobva.

Fotó: Reuters

Csak szenvedett Sabonis és a
Blazers
A másik oldalon Scottie Pippen nem tudta harmadszor is felpörgetni magát, 24-es playoffbeli pontátlagát 16-os teljesítménnyel rontotta le, és egyetlen kosara sem volt a záró szakaszban, Steve Smith 22 pontja volt a legtöbb a vendégeknél.

A két csapat összesen 13 labdát adott el (Portland 6, Minnesota 7), amellyel beállították az NBA történetének rájátszásbeli negatív csúcsát. A negyedik mérkőzést ismét Minneapolisban rendezik, és keddre a Blazersnek nagyon össze kell magát szednie, ha nem akarja hazavinni, és azt ötödik meccsen do-or-die alapon eldönteni a párharcot. A "best-of-five series" 1984-es bevezetése óta csak négy csapat tudott 0-2-ről nyerni, de a minnesotaiak nem látszanak erre esélytelennek.

Keleti főcsoport:
Toronto Raptors - New York Knicks 80-87
Air Canada Centre, 19 996 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): A. Davis 18, Oakley 14, V. Carter 8, illetve Houston 23, Ewing 11, Sprewell 6
Továbbjutott: a New York Knicks 3-0-ás összesítéssel

Nyugati főcsoport:
Minnesota Timberwolves - Portland Trail Blazers 94-87
Target Center, 19 006 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Brandon 28, Garnett 13, Brandon 12, illetve St. Smith 22, B. Grant 7, Stoudamire, Pippen 6-6
Az állás: 2-1 a Portland javára.

Sacramento Kings - Los Angeles Lakers 99-91
Arco Arena, 17 317 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Webber 29, Webber 14, Webber 8, illetve K. Bryant 35, S. O'Neal 17, Harper 4
Az állás: 2-1 a Los Angeles javára.

[mécs]

© Copyright Reuters Limited. © Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Latrell Sprewell 13 pontot dobott az utolsó hat percben, hogy a New York Knicks másodszor is megverje a Toronto Raptorst. Nyugaton Scottie Pippen volt a Portland Trail Blazers vezére a Minnesota Timberwolves szintén másodszori legyűrésében.