Vágólapra másolva!
Utolsó pár előre fuss: a Keleten ötödik kiemelt Philadelphia továbbjutott a negyedik Charlotte ellenében, az első Indiana pedig ötödik meccsre kényszerül a nyolcadik Milwaukee-val szemben.

Fotó: Reuters

Eddie Jones (balra) 17 pontja és 8 gól-
passza kevésnek bizonyult a lendületben
lévő Sixers ellen

McKie playoffbeli karriercsúcsot ért el 25 ponttal és 11 gólpasszal, és egyetlen labdát sem adott el - ilyen teljesítményre (legalább 25, 10 és nulla eladott labda) rájátszásmeccsen utoljára Kevin Johnson, a Phoenix Suns karmestere volt képes 1989-ben.

A Philadelphia 54-50-es félidei vezetése után (mert Iverson mindössze négy pontot dobott a harmadik negyedben) a Hornets 85-77-es előnyre tett szert a negyedik menet elején. McKie azonban hirtelen pontosította célzóberendezését és négy triplát nyomott be három perc alatt, az egyiket ráadásul megfejelve egy büntetővel (igen-igen ritka eset, hogy a hárompontos egy közben elkövetett szabálytalanság ellenére bemegy). "Csak lestem, mit csinál a srác" - mondta Iverson, míg McKie azt nyilatkozta, látta a félelmet a Hornets-játékosok arcán, amikor hozzá került a labda: "Egyre lejjebb és lejjebb horgasztották a fejüket minden egyes dobásom után."

Greg Anthony a harmadik meccsen nyújtott szánalmas, egypontos teljesítményéből feljavulva 21 ponttal, 10 lepattanóval és 6 gólpasszal, Elden Campbell 21, 11-gyel, Derrick Coleman pedig 18, 11-gyel segítette a Charlotte-ot, de öt perccel a lefújás előtt a boka- és könyökfájdalmakkal bajlódó Iverson megszerezte első negyedik negyedbeli kosarát, amivel a Philadelphia 96-95-re átvezette a vezetést. Következett egy hármas, majd egy tempó a kis gólzsáktól, és ezután a Sixers végig előnyben játszott.

A hazai közönség által korábban állandóan fújolt Matt Geiger is megrázta magát: 17 pontot és 10 lepattanót jegyzett a Sixersnek, amely az Indiana-Milwaukee párharc nyertesével találkozik. "Még csak az első lépcsőn vagyunk túl" - mondta Iverson. "Ma még ünnepelünk (ezt biztosra vehetik), de holnaptól irány a munka."

Fotó: Reuters

Ray Allen (balra) szárnyalt, és a Bucks
(amely az alapszakaszt 42-42-vel fejezte
be) egyenlített a jóval erősebbnek tűnő
Pacers (56-26) ellen

Az Indiana All-Star hátvédje, Reggie Miller, aki nem tudta megismételni az előző meccsen nyújtott előadását (akkor 34 pontot dobott, most a 15 mellé csak egy asszisztot és egy labdaszerzést lehetett feljegyezni), azt mondta: "Kinyírt minket a kispadjuk. A mienk meg kezdhet gondolkodni." Ebben azonban csak részben van igaza, mert az Indiana kezdői is zavarodottan nézhetik a kezüket: mint a liga legjobb hárompontos-dobói (alapszakaszbeli átlaguk 46%), 0/13-as mutatót produkáltak a csík mögül, Miller és Jalen Rose két-két, Mark Jackson pedig négy kísérletet hagyott ki.

Az Indiana edzője, Larry Bird érthetően elégedetlen volt: "Eladott labdák, rossz dobások, elrontott helyzetek... Ők bedobják, próbálkoznak, mi meg nem védekezünk. Egy csomó eladott labdánk volt (16), amiből 21 pontot szereztek, és ezt nem lehet túlélni, mi legalábbis nem tudtuk."

A Pacers úgy járhat, mint tavaly a Miami a New Yorkkal szemben (ti. első kiemeltként kieshet a nyolcadik ellenében), a Bucks pedig 1989 óta először bejuthat a főcsoport-elődöntőbe, ha a keddi, indianapolisi mérkőzést a vendégek nyerik.

Keleti főcsoport:
Philadelphia 76ers - Charlotte Hornets 105-99
First Union Center, 20 712 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Iverson 26, Geiger 10, McKie 11, illetve Mason, Campbell 21-21, Campbell, Coleman 11-11, E. Jones 8
A párharcot 3-1-es összesítéssel a Philadelphia nyerte.

Milwaukee Bucks - Indiana Pacers 100-87
Bradley Center, 18 072 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Allen, Sc. Williams 20-20, E. Johnson 9, Cassell 13, illetve J. Rose 17, D. Davis 10, M. Jackson 6
A három győzelemig tartó párharc állása 2-2.

[mécs]

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

A keleti főcsoport Charlotte-Philadelphia negyeddöntőjének első két, charlotte-i meccse után 1-1 volt az állás, így a továbbjutáshoz a Sixersnek elég hoznia a két hazai találkozót. A feladat első felét teljesítette is a Philadelphia, miután 81-76-ra legyűrte a Hornetst.