Vágólapra másolva!
A Los Angeles Lakers végül bejutott az NBA fináléjába, miután hazai pályán 15 pontos hátrányt ledolgozva 89-84-re megverte a Portland Trail Blazerst a mindenről döntő hetedik meccsen, így szerdán már a keleti bajnok Indiana Pacerst fogadhatja.

Fotó: Reuters

Bryant már emeli a kezét, Damon
Stoudamire még az órát nézi. A
Lakers az utolsó két percben
nyerte meg a meccset

Shaquille O'Neal, az NBA idei legértékesebb játékosa (MVP) karrierje legrosszabb meccsének könyvelhette volna el az összecsapást, ha nem nyer a csapata végül. Kettős emberfogással a nyakában mindössze kilenc pontig és öt lepattanóig jutott a meccs háromnegyede alatt. Az utolsó játékrészben azonban nekidurálta magát és Bryant labdáival tömve dobott még kilencet. Összesen kilenc pattanóig és öt gólpasszig is eljutott, s közben lelket is öntött a csapatába. "Most vagy soha, mondtam nekik, túl messzire jöttünk, hogy most egyszerűen hazamenjünk" - emlékezett vissza O'Neal. "Tudtam, hogy összeszedik magukat, mert a két utóbbi meccsen nem igazán tették."

A csereirányító Brian Shaw, aki O'Nealnek már az Orlando Magicnél is csapattársa volt, 11 pontjából kilencet triplákból szerzett, Robert Horry 12, Glen Rice pedig 11 pontot dobott, és a Lakers a palánkcsatát is megnyerte 41-33-ra, annak ellenére hozva vissza a meccset a sírból, hogy 37 büntetőből csak húszat dobtak be.

Fotó: Reuters

Nyugalom, testvér - mondja
Ron Harper a volt csapattárs
Pippennek, aki rettentően
felfokozott hangulatban
játszotta végig a párharcot

A Lakers akkor kezdett magához térni, amikor Shaw bevágott egy hármast a harmadik negyed végén. "Jó magasan küldtem a labdát, és biztosan volt ott fönn valaki, aki segített" - mondta Shaw, akinek a kosara után azért még magabiztosan vezetett a Blazers. Egészen Wallace alapvonalról küldött duplájáig, ami 2:58-cal a meccs lefújás előtt esett. Eddigre azonban a Lakers vérszemet kapott, és O'Neal két büntetője (amiket Arvydas Sabonis hatodik, kipontozódást jelentő faultja után dobhatott) és horogdobása után a Los Angeles-iek 79-77-nél átvették a vezetést. Wallace kiegyenlített, de Bryant újabb két büntetővel megint a Lakersnek adta az előnyt, és O'Neal faultja után Wallace mindkét dobását csúnyán kihagyta, Bryant pedig dobott egy sima tempót: alig több mint egy perccel a duda előtt a Lakers néggyel vezetett.

Fotó: Reuters

Shaq ugrándozik örömében

"Kicsit csalódott voltam a végjátéknál" - mondta Mike Dunleavy, a vendégek edzője. "Szerintem Steve (Smith) elég jól tört a kosár felé, és nyilvánvalóan testtel lökték el. Ha befújják, legalábbis szorosabb lett volna a vége. De már nem számít, a Lakers nagyszerűen játszott, megérdemelte a sikert."

Nyugati főcsoport, döntő:
Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 89-84 (16-23, 23-19, 19-29, 31-13)
Staples Center, 18,997 néző
Lakers: Rice 11/6, Green 1, S. O'Neal 18, K. Bryant 25/3, Harper 9, cserék: Horry 12/3, Shaw 11/9, Fox, Fisher 2, Salley.
Blazers: R. Wallace 30/6, Pippen 12/6, Sabonis 6, St. Smith 18/9, Stoudamire 5/3, cserék: Schrempf 6, Wells 7, B. Grant, J. O'Neal, Anthony.
legtöbb lepattanó: K. Bryant 11, illetve Pippen 10
legtöbb gólpassz: K. Bryant 7, illetve Pippen, Sabonis, Stoudamire 3-3
mezőnydobás: 49,2% (31/63), illetve 41,6% (32/77)
büntető: 54,1% (20/37), illetve 75,0% (12/16)
labdaeladás (kapott pont): 13 (14), illetve 10 (8)
labdaszerzés: 4 (Green 2, Shaw 2), illetve 6 (Pippen 2, Wells 2, Sabonis, Stoudamire)
blokk: 6 (K. Bryant 4, O'Neal, Horry), illetve 3 (R. Wallace, St. Smith, J. O'Neal)
Továbbjutott: a Lakers, 4-3-as összesítéssel.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

Hetedik hazai rájátszás-mérkőzését is megnyerte a Los Angeles Lakers. Az áldozat ezúttal a főcsoport-döntőbeli ellenfél Portland Trail Blazers volt, Shaquille O'Neal 41 ponttal, 11 lepattanóval és 7 gólpasszal jelezte: nem véletlenül ő az MVP.