Vágólapra másolva!
Máté Gábor harcolta ki Kővágó Zoltán és Fazekas Róbert mellett az olimpiai indulás jogát diszkoszvetésben az atlétikai országos bajnokság első napján a Népstadionban. Megvédte bajnoki elsőségét 100 méteres síkfutásban a doppingolás vádja alól (a magyar szövetség által) nemrég felmentett Dobos Gábor.

A negyedik válogató előtt az amerikai egyetemi bajnok Máténak legalább egy ponttal többet kellett gyűjtenie Vargánál, hogy esélye legyen a sydneyi indulásra. A negyedik sorozatban elért 64,12 méteres dobásával azonban nemcsak Vargát, hanem Kővágót is sikerült megelőznie, s ezzel megszerezte az olimpiai repülőjegyet.

- Elég gyilkos módon sikerült kiharcolnom az olimpiai indulást - mondta Máté, aki súlylökésben elért harmadik hellyel "melegített" a diszkoszvetésre. - Mind a négyen megérdemeltük volna, hogy induljunk Sydneyben, és ha helyettem Varga Roland utazik, egy szavam sem lehetne. Nüanszok döntöttek mind a négy válogatón.

A 110 m gáton az országos csúcstartó és sydneyi induló Csillag Levente nyert, de a második Kovács Balázsnak is sikerült IAAF A-szinten belül célbaérnie.

A férfi 100 m döntőjében húzódás miatt nem állt rajthoz a váltóban ötkarikás induló Németh Roland, így a doppingbotrányba keveredett Dobos Gábor - akinek ügyét augusztus 2-án tárgyalja a nemzetközi szövetség - megvédte címét.

Súlylökésben meglepetésre Bíber Zsolt legyőzte a korábban olimpiai szintet teljesítő Kiss Szilárdot, a világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető Németh Zsolt ebben a számban épphogy lemaradva a dobogóról, negyedik lett.

Férfi 400 m-en az olimpiai váltóba kerülésért is futottak az indulók. Kilvinger Attila győzött, az élen nem született meglepetés, az első öt helyen sydneyi részvételre pályázók értek célba. A nők hasonló számát az ötkarikás szintet a permit-versenyen teljesítő Petráhn Barbara új utánpótlás-rekorddal nyerte.

Női távolugrásban a két olimpiára készülő versenyző közül Ajkler Zita utolsó ugrásával legyőzte Vaszi Tündét. Súlylökésben Dívós Katalin a diszkoszvetés után második aranyérmét szerezte, így valószínűleg triplázni fog a kalapácsvetésben világbajnoki negyedik helyezett atlétanő. Vasárnap a legnagyobb érdeklődéssel várt versenyszám, az olimpiai válogatónak is számító férfi kalapácsvetés 18.30 órakor kezdődik.

férfiak:
100 m: 1. Dobos (Honvéd-Steffl) 10.21 mp
2. Kovács V. (Szolnoki MÁV) 10.41
3. Pauer (Honvéd-Steffl) 10.42

1500 m: 1. Tölgyesi (ARAK) 3:48.46 p
2. Csillag B. (Szekszárd) 3:52.31

110 m gát: 1. Csillag L. (ÚTE) 13.58 mp
2. Kovács B. (VEDAC) 13.67

diszkosz: 1. Fazekas (Dobó SE) 65.07 m
2. Máté (Csabai SE) 64.12
3. Kővágó (Szolnoki MÁV) 63.33
4. Varga (ÚTE) 62.54

A diszkoszvetők olimpiai válogatójának végeredménye:
1. Fazekas és Kővágó 11-11 pont
3. Máté 6
4. Varga 5

400 m: 1. Kilvinger (DSI) 45.92 mp
2. Szeglet (Győri Dózsa) 46.38
3. Dombi (Honvéd-Steffl) 46.46

3000 m akadály: 1. Timár (ARAK) 9:02.95 p

rúdugrás: 1. Szabó D. (ÚTE) 5.00 m

távolugrás: 1. Dömötör (ÚTE) 7.77 m

magasugrás: 1. Fehér (DAC) 2.16 m

súlylökés: 1. Bíber (BEAC) 19.46 m
2. Kiss Sz. (Dobó SE) 19.34

nők:
100 m: 1. Szabó E. (Szolnoki MÁV) 11.73 mp
2. Lőrincz (Honvéd-Steffl) 11.95

1500 m: 1. Csomor (BVSC-Kufner) 4:23.31 p
2. Tóth (VEDAC) 4:23.41

100 m gát: 1. Bálint (Csepel) 13.69 mp
2. Kiss E. (PAC) 13.73

diszkosz: 1. Dívós (Dobó SE) 56.44 m
2. Kürti (NYVSC) 54.19

400 m: 1. Petráhn (Győri Dózsa) 52.05 mp

távolugrás: 1. Ajkler (Salgótarjáni AC) 6.63 m
2. Vaszi (Honvéd-Steffl) 6.48

súlylökés: 1. Dívós (Dobó SE) 15.91 m

(MTI)

Ajánló: