Vágólapra másolva!
Tizenhatodszor is kikapott idegenben a Chicago, igaz ez most nem ment olyan egyszerűen, a Bikák kétszeri hosszabbítás után vesztettek a Milwaukee Bucks otthonában. Phoenixben Tom Gugliotta vezetésével nyert a Suns a Denver ellen, Shaquille O'Neal parádézott a Lakersben, így meg is verték idegenben a Vancouvert.

Milwaukee-ben Sam Cassell karriercsúcsot, 40 pontot ért el, és még adott tíz assziszt. A második hosszabbítás végén kihagyott a Bulls, a Bucks fél perccel a vég előtt fordította meg a találkozót Glenn Robinson révén, Ron Artest viszont triplát rontott 0:17-nél. Michael Ruffin ugyan begyűjtötte a lepattanót a Chicagónak, de a faultolása után mindkét büntetőt elrontotta. Innen nem volt visszaút, legfeljebb Chicagóba. A Bulls "útimérlege" ezzel 2-27-re romlott.

Dallasban elsősorban Dirk Nowitzki építette fel a hazaiak előnyét, majd Michael Finley tartotta azt, így verték meg a Houston Rocketst. A Mavs hatpontos hátránnyal vágott neki az utolsó negyednek, majd ott Nowitzki 11 pontot dobott (összesen 26-ot), Finley pedig az utolsó 90 mp-re koncentrált: hat pontot szerzett ekkor.

Fotó: Reuters

Shaq itt nem éppen a Grizzlyk
megmentésén fáradozik

Simán verte Phoenixben a Suns a vendég denverieket, az először a kezdőben helyet kapó Tom Gugliotta 19 pontot és 13 lepattanót kapirgált össze. Gugliotta a sérült Shawn Marion helyén kezdett, Marion - az NBA hatodik legjobb lepattanózója - már harmadik meccse nem játszhat. Az első kettőt elvesztette a Suns, most viszont Gugliotta remekül helyettesített. "Sokat segít, hogy tudom, fontos perceket kapok a pályán, még akkor is, ha nem vagyok a kezdőben" - mondta Gugliotta, aki több meccset is kihagyott, mert haldokló édesanyja mellett volt.

Nem kímélte a Portland a Golden State Warriorst, bár a legtöbb pontot Bonzi Wells és Steve Smith szerezte (egyaránt 18-at), a Trail Blazers nagyon messzire jutott, 122-91-re nyert. Wells különösen jó volt, hetven százalékkal dobott. A hazaiaknál tíz játékos játszott legalább tíz percet, és heten dobtak kétszámjegyű pontot, és már az elején 12-4-re elhúztak, ahonnan soha nem is estek vissza, eljutva az idei legmagasabb pontszámukig.

Hasonlóan fölényes, 29 pontos győzelmet aratott az Atlanta Hawkst fogadó San Antonio Spurs. Duncan dupla-duplát ért el, immár 46-odszor az NBA-ben, David Robinson begyűjtött 13 lecsorgót, amivel utolérte a leppattanózó-örökranglista 35. helyezettjét, Artis Gilmore-t. Az első félidő még viszonylag szoros volt, ám a harmadik periódust 18-3-as rohammal nyitotta a Spurs, és innentől nem volt megállás.

A 119. játéknap statisztikái:

Grizzlies - Lakers 88-98 (21-21, 20-30, 23-22, 24-25)
Vancouver, 19 193 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz):
Dickerson 22, Abdur-Rahim, Reeves 11, Bibby 8, illetve S. O'Neal 34, Grant 15, Shaw 9

Mavericks - Rockets 100-95 (20-27, 28-20, 23-30, 29-18)

Dallas, 18 187 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Finley 27, Nowitzki 13, Nash 7, illetve Olajuwon 27, Olajuwon 13, Francis, Norris 4

Bucks - Bulls 126-122 (28-29, 23-22, 30-26, 14-18, 15-15, 16-12) - kétszeri hosszabbítás után

Milwaukee, 18 717 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Cassell 40, E. Johnson 13, Cassell 10, illetve Brand 31, Brand 9, Hoiberg 13

Spurs - Hawks 97-82 (33-24, 25-28, 38-21, 28-22)

San Antonio, 29 974 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Duncan 26, D. Robinson 15, Ferry 4, illetve Kukoc 19, Mohammed 6, Knight 6

Suns - Nuggets 97-82 (22-21, 18-24, 30-16, 27-21)

Phoenix, 18 889 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): C. Robinson 20, Gugliotta 13, Kidd 19, illetve Van Exel 22, McDyess, McCloud 7, Pack 5

Trail Blazers - Warriors 122-91 (37-20, 27-27, 33-20, 25-24)

Portland, 20 465 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Wells, S. Smith 18, Schrempf 11, Pippen, Wells, Stoudamire 4, illetve Jamison 22, Jamison 8, Hughes 6

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.